Fügedi Márta szerk.: B.-A.-Z. megye népművészete (Miskolc, 1997)

A HÁZTARTÁS TÁRGYAI Viga Gyula

mint a tükrös és az áttört díszítések. A Bükkalján gyakoriak voltak a csörgős orsók, ritkábbak a körkörösen festett példányok. A paraszti textilkészítés utolsó időszakában, az 1930-as évektől terjedtek el Északkelet-Magyarországon a századfordulón megjelenő kerekes rokkák, kerekes guzsalyok. A magyar rokkák (álló- vagy gólya-guzsaly) díszítése nem volt jellemző, még az ún. tót rokka példányait a matyóság, de a Bükkalja és Dél-Borsod falvai is olykor festéssel díszítették. Az egyes kistájakra jellemzők voltak a szösz lekötésére szolgáló szalagok is: Lajos Árpád szerint a palóc falvakban a széles bársonyszatying vagy guzsalyposztó volt a jellemző, a kövesdi matyók széles - vagdalt vagy varrott - bőrsallangokkal kötötték le a szöszt, Tardon, Szentistvánban és a Bükkalján széles selyempántlikák voltak használatosak, Borsod keleti részén pedig keskeny - az életkornak megfelelően világos vagy sötét színű - szalagok. A matyóknál és a Bükkalján terjedtek el a guzsalytük: cigánykovácsok készítették azokat rézből, vasból, ólomból. A fonálfeszítők ránk maradt példányai között feltűnően sok a díszített, ékrovás és vésés a jellemző díszítőtechnika: az előbbi körbefut az eszköz peremén, az utóbbival a belső sáv növényi indáját képezték ki. A magyar népművészet legszebb ajándéktárgyai közé tartoztak a mángorlók, míves példányaik vidékünkön is a díszítőművészet remekei. A vésés és az ékrovás mellett ezeken