Fügedi Márta szerk.: B.-A.-Z. megye népművészete (Miskolc, 1997)

KÉZMŰVESSÉG, CÉHES IPAR Veres László

kötelezettségekkel tartozott az uradalomnak. E megnevezések utóbb, midőn ezek a kis települések falvakká szerveződtek, gyakran helynevekké rögzültek, megőrizve az utókor számára annak emlékét, hogy az elődök milyen szolgáltatásokkal tartoztak a fejedelmi, királyi udvarház számára. Erről tanúskodnak Kovácsi, Ardó, Daróc, Vasvár helyneveink. A 13. század második felében az ipar túljutott a házigazdálkodás keretében űzött termelői tevékenység körén. Ebben nagy szerepet játszottak a hospes települések. Hospesek, azaz vendégek megtelepedésére számtalan helynevünk utal, így Vendégi, Németi, Olaszi stb., de számtalan helyen bizonyítható a források alapján idegenek beköltözése Újhelytől kezdve Miskolcig. A hospes települések vezetésében gyakran találkozunk iparosokkal. Sátoraljaújhelyen 1362-ben a két esküdt egyike szabó volt. Miskolcon a két esküdt egyike ugyancsak szabó 1365-ben, amikor a település városi rangot kapott I. Lajostól, a másik pedig közelebbi megjelölés nélküli iparosember. Ujhelyen 1391ben egy szabó-ványolót említenek a források, ami az ipar előrehaladott differenciálódására utal. A mester foglalkozása már a posztókészítés és a ruhavarrás mesterségének elvállalását is jelzi. Miskolc majd minden 14. század végi tanácsi névsorában szerepeltek a kovács és a szabó foglalkozású tisztségviselők, 1461-ben pedig egyenesen magyarul írja a latin nyelvű 25. Sátoraljaújhely mezőváros ábrázolása céhlevélen. Zempléni Levéltár, Sátoraljaújhely 26. Bodrogkeresztúri szabó-, pék- stb. mesterek céhpecsétje, 19. század közepe HOMT 53.4608.1. 26