Fügedi Márta szerk.: B.-A.-Z. megye népművészete (Miskolc, 1997)
SZŐTTESEK, HÍMZÉSEK Fügedi Márta
A paraszti gazdaságban az erős, vastag szálú kendervászonból készült zsákok, ponyvák, teherhordó abroszok használata a hagyományos paraszti életmód alakulásával párhuzamosan sokfelé, különösen a tsz-szervezést át nem élő kisebb hegyi falvakban maradt meg sokáig. Kovács Gyula, a miskolci Kereskedelmi és Iparkamara titkára 1885-ben felmérést készített Borsod megye háziiparáról {Kovács Gyula 1885.). A paraszti fonó- és szövőipar kiemelkedő jelentőségét mutatja az az adat, mely szerint 154 településen közel 18 000 asszony foglalkozott kendermunkákkal, s a szövőszékek száma akkor megközelítette Borsodban a 8000-et. A jelentős szövőháziipar következtében bizonyos települések asszonyai a vászonfehérítésre specializálódtak. A Felvidék patakokban gazdag, napsütötte domboldalakkal körülölelt falvai generációk óta foglalkoztak ezzel, Bél Mátyás például Krasznahorkaváraljáról írja, hogy „az egész falu úgy ahogy van, a vászonfehérítésből él" (Bél Mátyás 1749. [1992.]). A jelentős kenderfeldolgozáshoz hozzá tartozik az a tény is, hogy a kendertermékek saját szükségleten felüli előállítása és értékesítése a családoknak jó kiegészítő jövedelemforrása volt. A mezővárosok, vásárközpontok (Miskolc, Szikszó, Kassa, Újhely, Putnok stb.) piacai jelentős vászonés kendertermék-forgalmat is lebonyolítottak. A híressé vált mezőkövesdi vászonkofák is nagy mennyiséget felvásároltak faluról falurajárva (Dobrossy István 1973.). A kendertermesztésnek és feldolgozásnak kiemelkedően fontos vidékei voltak a Bodrogköz, a Bódva és a Hernád völgye, a Sajó-völgy egyes részei és a bükkalji Hór-völgy falvai. Híres kendertermelő falu volt Tardona, ahol az asszonyoknak ez a tevékenysége még az 1950-es években is jelentős anyagi forrást jelentett. Az alábbi folklorizálódott történet is igazolja ezt: ha a tardonai gazda valamit venni akart, azt mondta a feleségének: „asszony, nézz bele a ládába, van-e elég végvásznad, hogy megvegyük azt a földet?". Alábbiakban a paraszti háztartások hagyományos textilkészletét tekintjük át: először funkció szerinti csoportosításban, majd a vászonfélék díszítésének két módja, a szőttes mintákkal való díszítés, illetve a varrással vagyis hímzéssel készült textildíszítés, és ennek a régiónkban kialakult lokális stílusai következnek.