Fügedi Márta szerk.: B.-A.-Z. megye népművészete (Miskolc, 1997)

ÜVEG ÉS KEMÉNYCSERÉP Veres László

csak ritkán fordul elő, a rózsa, a szekfű és a búzavirág rendszerint koszorúban, füzérben jelenik meg az edények alján. Miskolcon - már korán - az 1850-60-as évek termékein érzékelhető a gyári kerámiára ható népiesség. A tányérokon gyakori a madárábrázolás és az élénk máz feletti festéssel készült virágminta. Az 1862-ben tűzvészben elpusztult gyár addigi termékei közül mégis a plasztikus, majd festett díszű szőlőmintás termékek voltak keresettebbek, ami a helyi polgárság igényével magyarázható. Az új gyár felépítésére csak 1884-ben került sor, amikor kísérletet tettek az értékesítési lehetőségek bővítésére is. Ennek a korszak divatos, magyaros stílusú díszítésmódja felelt meg leginkább. A miskolci üzem Zsolnayék „törökös" díszítményeit próbálta utánozni abban a reményben, hogy felkeltik a városi polgárság érdeklődését. A falvak lakossága számára pedig telkibányai és apátfalvi mintázatú tányérokat, tálakat készítettek. A pataki gyár rövid története a prosperáló telkibányai, majd hollóházi üzemekkel hozható összefüggésbe. Hasonlóképpen egy közeli nagy gyár, az apátfalvi üzem konkurenciája sorvasztotta el a miskolci kemény cserépgyártást. Miskolc sem volt képes piacot szerezni a hollóházi és az apátfalvai gyárak ölelésében. Az apátfalvai gyár termékei hosszas kísérletezés, stíluskeresés után az 1890-es évektől váltak keresetté Borsod falvaiban. Az üzem magyaros stílusú díszedényeket, mindenekelőtt tányérokat, tálakat és korsókat gyártott nagy mennyiségben, laza kompozíciójú virágok, szárak játékos megoldásaival díszítve, amelyek kézi festéssel kerültek a produktumokra, s így tulajdonképpen a könnyed porcelánfestés stílusa érvényesült. E korszakban vált a díszítmény kedvelt színévé a bíbor, az ún. parasztrózsaszín, a zöld, a kék, a mangánviola és a sárga különböző árnyalata. Az első világháborút követően már másodlagossá vált a díszítés, a gyár színpalettája egyre szegényebbé vált, a tálak, tányérok középrésze sablonnal készült. A díszítmények színvonalának hanyatlása is közrejátszott abban, hogy az apátfalvi 1928ban végleg beszüntette működését. Ezek után már csak a hollóházi üzem maradt az egyetlen olyan 19. századi alapítású manufaktúra a megyében, amely céljai közt ugyan egyre kisebb mértékben, de még szükségesnek látta a parasztság igényeinek kielégítését is. Veres László