Fügedi Márta szerk.: B.-A.-Z. megye népművészete (Miskolc, 1997)

ÜVEG ÉS KEMÉNYCSERÉP Veres László

tási lehetőségeket figyelembe véve természetes volt az üzemek nyersanyaglelőhelyek közelébe való telepítése. Meghatározó jelentőségű volt a munkaerő is. A huták és a keményeserépgyárak szakemberei szinte állandóan úton voltak, s ezért az egyes üzemek termékei formai és díszítménybeli szempontból nagy hasonlóságot mutatnak. Az üveghuták és keménycserép-manufaktúrák formakészítői sokszoi ugyanazon személyek voltak, s természetes az is, hogy üvegfestőket alkalmaztak a keménycserepet készítő műhelyekben is és fordítva. A termékelőállításban fontos tényező a piac is. Az üvegek elsősorban a bortermő vidékeken, a paraszt-polgári rétegek körében voltak keresettek, s csak másodlagosnak tekinthető értékesítésükben a jobbágyfalvak lakossága. A produktumok elterjedésében a regionalitás a meghatározó. A huták közelében gyakoribb, távolabb pedig egyre ritkább a tárgyi emlékanyag előfordulása. A keménycseréptermékek egy adott korszak divatos tárgyainak tekinthetők. Ezeknél a másodlagos elterjedés az időbeli tényezők miatt - vagyis azért, mert közel egy évszázaddal később kezdték meg termelésüket, mint az üveghuták - térben jobban kitapintható a kedvezőbb szállítási lehetőségeknek köszönhetően is (Veres László 1986.). Borsod, Abaúj és Zemplén területén öt helyen létesüli keménycserépgyár. Három a Zempléni-hegységben (Telkibánya, Hollóháza, Sárospatak), kettő pedig a Bükkben (Miskolc, Farkaslyuk). A felsorolt településeken működő üzemek a Sajó folyótól keletre eső területeket monopolizálták elsősorban piackörzeteik kialakítása után. Közülük a farkaslyuki a legkevésbé ismert. Az Ózd közelében lévő bányásztelepülésen „német típusú", barna mázas, egyszerű díszítésű termékeket állítottak elő, elsősorban az ipari munkásság és a bányászfalvak lakossága mindennapos szükségletére. Az üzem termékei lényegében hatástalanok voltak a paraszti tárgyi világra. Borsod megye keleti részét a Bükkben működe bélapátfalvai gyár látta el termékeivel (Katona Imre 1977.. 1979.; Molnár László 1966.). A miskolci, a telkibányai, a hollóházai és a bélapátfalvi üzemek az 1820-30-as években kezdték meg termelésüket, Közülük csak az apátfalvi és a hollóházai gyár termelt századunk első felében, illetve az utóbbi napjainkig. A miskolci gyár üzemeléséről az utolsó híradás 1901-ből való, a telki-