Fügedi Márta szerk.: B.-A.-Z. megye népművészete (Miskolc, 1997)

NÉPI KERÁMIA Vida Gabriella

készítettek a sárospataki mesterek is, a Néprajzi Múzeum pedig feliratos, datált példányát őrzi Miskolcról. Meglepően nagy számban rendeltek Ónodon figurális edényeket. A figurális tárgyak közül legmagasabb színvonalúak idős Árvay Béla török férfifejet mintázó dohány tartói. Az ónodi fazekasok termékeiről általánosságban három dolog állapítható meg: 1. Készítményeik paraszti igényt elégítettek ki. Edényeik viszonylag vastag falúak, sokuk a díszítés szerkezetében, technikai kivitelezésben is gyenge színvonalú. 2. Feltűnően kedvelték a figurális ábrázolást, a szokatlan formákat. Ezek az edények a technikai kivitelezésben általában magasabb szintűek a köznapiaknál. 3. Az ónodi kerámiának helyi, egyedi arculata nincs, a legelső fazekasgeneráció által készített kerek cserépkulacsok igen karakteresek és jellemzőek, de ugyanebben a korban hasonlót készítettek Miskolcon és Sárospatakon is, ez a típus tehát nem kizárólagosan ónodi. Mint említettük, nemcsak a településen belül nem mutatható ki saját díszítőhagyomány, de a négy fazekascsalád, sőt azok tagjai között sem. Fazekasokról a 19. század második felében még több faluból is van adatunk (Szalonna, Noszvaj, Bocs, Hejőcsaba, Pálháza), sőt, a statisztikák szerint a századfordulón Borsod megyében a legtöbb mester egy bükki üveggyár mellett létrejött, rövid életű telepen, a Gyertyán-völgyben dolgozott. Szerencsés esetben maradt fenn tőlük néhány edény, némely információ, így ismerjük pl. az emberfejes dohány tartó készítőjének nevét is Szalonnáról. Nem teremtettek azonban több generáción át működő műhelyt, önálló stílust és iskolát. Halálukkal többnyire véget is ért a fazekasság helyi élete, a lakosság a cserépedények iránti igényét a kereskedelemből, a piacokon elégítette ki. A nyílt tűzön történő sütés-főzést a zárt tűzterű készülékek váltották fel, a kereskedelem könnyebben tisztítható, olcsó pléhedényeket, zománcos fémedényeket kínált. A tálaláshoz szívesebben használtak gyári keménycserép tányérokat, ünnepre porcelánt. Legtovább a tejtároló edények iránt volt igény, a parasztgazdaságok megszűntével azonban ezek is feleslegessé váltak, és - jó esetben - a padlásra kerültek. Piac híján pedig a mesterségre sem volt többé szükség: e