Fügedi Márta szerk.: B.-A.-Z. megye népművészete (Miskolc, 1997)

NÉPI KERÁMIA Vida Gabriella

Sárospatakon is kimutatható egy északról délre történő mesterbevándorlás, mely Patak esetében döntően Ungvár, Munkács, Beregszász környékéről indult, neveik alapján szláv származású fazekasok letelepedését jelentette. A 18. század végén kezdődött folyamat eredményeképp alig 50 év alatt megháromszorozódott a mesterek száma Patakon, oka pedig az, hogy az ólommázas edények vásárlóközönsége kicserélődött: a nemesek és városi polgárok porcelánt, üveget és keménycserepet vásároltak, a fazekasság a parasztságban találta meg a tömeges vásárlóközönségét. így alakult ki a használati edények új stílusa. A fazekasok az új közönség igényeit messzemenően figyelembe vették, számon tartották, hogy melyik vidékre milyen edény kell. A magyar ajkú községekben pl. rámás szélú, a szélre ragasztott fülű csuporféléket kedvelték, a szlovákok a kihajtott szélű, nyakra ragasztott fülűeket. A Bodrogközben és Szabolcsban a fekete edényeket szerették, a hegyközi szlovák ajkú falvakba szürke alapozású és fehér festésű tejescsuprot vittek. A parasztedény korszak termékei stíluskritikai szempontból két csoportba sorolhatók, ezek egyszersmind kronológiai sorrendet is jelentenek. A kb. 1840-től 1880-ig tartó korszak átmenet a korábbi időszak stílusából: továbbra is a fehér alapszín dominált, a motívumok is öröklődtek, de egyértelműen nyomon követhető rajtuk az elparasztosodás: kevesebb a gurgulya, több az ecset használata, a motívumok méretei megnövekedtek, a szerves növényi csokrok, szárak, koszorúk feltöredeztek, a motívumelemek száma lecsökkent, gyakran 2-3 motívum ismétlődése adta az edények díszét. Legjellemzőbb motívumok a hol oldal-, hol felülnézetes rózsa, melyet gyakran felemás színűre festettek, egy szintén felemás színnel felvitt fürtös motívum; ezeket legtöbbször koszorúba rendezték. Az edények kihajtott széleit, álló peremeit, valamint a törésvonalakat ecsetes koncentrikus körökkel, hullámvonalakkal, pöttyözéssel hangsúlyozták. A pataki fazekasság utolsó időszakának díszítőstílusa a legismertebb, a köztudatban csak ez szerepel „pataki kerámia"-ként. Alig készült fehér alapozású edény, legtöbb a majdnem fekete-sötétbarna és a veres földfestékre tarkázott termék. A motívumok néha bántóan óriássá nőttek, a gyöngyvirágnak, tulipánnak, rózsának egyre naturálisabb megfogalmazásával találkozhatunk.