Fügedi Márta szerk.: B.-A.-Z. megye népművészete (Miskolc, 1997)

NÉPI KERÁMIA Vida Gabriella

mint bútorfestészet a 17. századtól annak a vidéki, mezővárosokban élő, módos, de nem gazdag nemességnek, illetve kiváltságolt mezővárosi lakosságnak (Debrecen) művészeti stílusa volt, mely történelmi okok folytán döntően a református vallást gyakorolta. Úgy tűnik, nem véletlen, hogy azokban a mezővárosokban és addig élt ez a művészeti korstílus, amíg a 16. századtól kontinuus mezővárosi nemesség domináns társadalmi réteg maradt. A régió kerámiatörténetének legkevésbé ismert korszaka a 17-18. század, éppen az az időszak, amikor 1768-ban a miskolci fazekascéh megalakult, illetve újjáalakult. Ekkortól az írásos források nyomán részletes információnk van a mesterek életéről, a céhszervezet belső viszonyairól, ám alig maradt ránk néhány olyan edény, amely arról tanúskodna, hogy milyen forma- és díszítménykinc

set használtak. Van azonban néhány datált tányér, mely lelőhely szerint Borsod megyéhez köthető, díszítésük meglehetősen egyedülálló, továbbá szórványos régészeti leletek, illetve a korabeli festett templomi bútorok motívumai azt sugallják, hogy nem véletlen előfordulásról van szó. Különösen a két nemesbikki tányér érdekes, hiszen egy mintegy száz éve megoldatlan probléma merül fel a készítési helyüket illetően. Anélkül, hogy ebben a vitában állást kívánnánk foglalni, meg kell jegyeznünk: a délborsodi, református kisnemesi faluban magántulajdonban lévő két tányér a kétségtelen hasonlóságok mellett színeiben eltér a csoport többi ismert darabjától, és e 350. Csizmadiacéh kancsója, Sárospatak. Zöldmázas, domború rátett díszítéssel SpRGYG.1880.42. 351. Barnamázas, domború díszítésű úrasztali boroskorsó Dédestapolcsányból. A miskolci fazekascéh tagja, Andrejkovits Kajetan készítette 1833-ban SpRGY G. 1965.16. 352. A miskolci fazekascéh bejöved lajstromán található díszítés, 1862. 352