Fügedi Márta szerk.: B.-A.-Z. megye népművészete (Miskolc, 1997)

TEMETŐK Kunt Ernő

TEMETŐK Az elmúlás természeti törvény.* Ember és mulandóság viszonya a kultúra, az adott közösség fontos jellemzője. A temetkezési szokások kialakulását, a halottak nyughelyének a település rendjében elfoglalt helyét illetve a közösséghez való viszonyát egyrészt törvények szabályozták, másrészt a helyi hagyományok alakították (Balassa Iván 1989.; Kunt Ernő 1983.). A temető tárgyak rendszere, amely spontán és formalizált aktusokkal, hiedelmekkel kiegészülve reprezentálja adott közösség technikai ismereteit, társadalmi szerkezetét, valamint világképében a halálról, halottról, elmúlásról kialakított tudását. A temető jelek rendszere. Olyan jeleké, amelyek a közösség számára érthetőek, fennmaradásukat a helyi kultúrában betöltött szerves funkciójuk indokolja, értelmezésüket pedig a hagyomány biztosítja. A hagyományos temetőkben a mesterséges formák harmóniában vannak a természettel. A halottak tisztelete az élők tisztessége. A halott és az élők közössége között harmonikus, a hagyományok által szabályozott a kapcsolat. A halott falu őrzi és tükrözi az élő falu értékrendjét. A temetőben viszontláthatjuk az élő falu társadalomszerkezetének modelljét. Az idegeneket a „temető hátujjába", a „temető árokba" temették el. Az idegenektől, ha nem a közösség rendje szerint viselkedtek, hamar megkérdezték: „Meg tudod-e mutatni a temetőben a nagyapád fejfáját?" Mint a faluban, az élő közösségben, úgy a temetőkben is elkülönülnek a vallások, de ahogy az élők is együtt élnek, úgy a kisebb községek különböző felekezetekhez tartozó lakossága is gyakran közös temetőt használ, s ezen belül külö* A fejezetet Kunt Ernő elhunyta után a szerző tanulmányaiból állította össze a szerkesztő.