Fügedi Márta szerk.: B.-A.-Z. megye népművészete (Miskolc, 1997)

BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN MEGYE MAGYARORSZÁG NÉPRAJZI TÉRKÉPÉN Viga Gyula

8. Miskolc a Sajó felől nézve. 1853. Felirata: „Varsányi rajza után kőbe metszette Röhn." Kubinyi Ferenci és Vahot Imre: Magyarország és Erdély képekben, 1854. 112. A céhek - székhelyükön kívül - nagyszámú vidéki mestert is foglalkoztattak. Pl. a miskolci kovács- és kerékgyártócéhnek az utolsó fél évszázadában, 1872-ig 79 településen voltak vidéki mesterei - a központ környékétől a Tisza mentéig (Domonkos Ottó 1991.). A kézművesség sajátos térszerkezetében évszázadokon át erősen hatottak egymásra a megye területén lévő, s az azon kívül eső, főleg felföldi kézműves központok és vidékek. A dél-borsodi és miskolci céhek kapcsolatot tartottak az alföldi központokkal is (pl. miskolci, mezőcsáti és tiszafüredi fazekasok), de nagy számban bocsátottak ki legényeket a kassai, rimaszombati, rozsnyói céhek felé, ahonnan maguk is fogadtak iparosokat. Lüktető forgalom zajlott a Felföld és a sík vidék háziiparának javaival is, több évszázadig tartó kapcsolatot tartva a tárgykészítők és tárgyhasználók között. A Felföldről sok és sokféle faáru (bútorok, mezőgazdasági eszközök, konyhai eszközök), fémeszközök, bőráru, s számos - továbbdolgozásra alkalmas - nyersanyag is érkezett. Ezek - a kisebb jelentőségű vándorkereskedelem mellett ugyancsak aláhúzzák a piac- és vásárközpontok jelentőségét a tárgytípusok átadásában és átvételében, elterjedésében, a helyi ízlés alakulásában. Ezek a javak olykor hiánypótlók (pl. Gömör és Nógrád fazekasainak tűzálló cserépedényei), máskor a választékot bővítik, s divatot teremtenek (árvái gyolcs, zólyomi csipke, szalagok és más viselet-kiegészítők). A feudális keretek között magas szinten szervezett céhes ipar, s a már említett újkori manufaktúrák persze csak egy részét állították elő a tárgyi javaknak. A 20. század elejéig kimutatható a háziiparok jelentős szerepe, melynek központjai olykor ugyancsak jelentős értékesítési körzettel rendel-