Fügedi Márta szerk.: B.-A.-Z. megye népművészete (Miskolc, 1997)

BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN MEGYE MAGYARORSZÁG NÉPRAJZI TÉRKÉPÉN Viga Gyula

után főleg 19. századi, de századunkra is áthúzódó folyamat. A kétféle terület természettől való elhódítása váltja egymást: a vízrendezések megindulása szinte egybeesik az erdőirtások befejezésével. A kettő között egyenlő értékű kapcsolat van: a Kárpát-medence peremvidékén kiirtott erdőség hiánya változtatta meg olyan módon a vízelvezetés rendszerét a 18. század derekára, ami a 19. századra elodázhatatlanná tette a folyók rendezését. A honfoglaló magyarság - az ökológiai tényezőknek megfelelően - az ármentes vízpartokat szállta meg, de hasznosította az ártereket is. Frisnyák Sándor szerint ez az övezet a lösz és a tölgyerdő területével esett egybe, s a 600 mm-es éves csapadékmennyiség vonala határolta. A benépesült síkságok és a teraszos folyóvölgyek erdős-sztyepp növényzete a gabonafélék termesztésének és a legeltető állattartásnak kedvezett. Ez a tevékenységi forma lényegében a jobbágyfelszabadításig meghatározója volt az ármentes sík vidékeknek, s fokozatosan hatolt be a folyóvölgyeken a dombvidékek irányába - követve az irtások munkáját. Az állandóan víz alatt levő és az időszakosan vízjárta részeken a honfoglalás korától komplex ártéri gazdálkodás alakult ki, amelyben az extenzív állattartásnak meghatározó szerepe volt. A Bodrogköz, Taktaköz, Borsodi-ártér megtelepedésének történetét a vízjárás alapvetően befolyásolta, s bár a korai vízgazdálkodás, a fokok, erek, a Tisza mentén létrejövő halászfalvak mind az alkalmazkodás szervezett formái, e vidékek hasznosítása távolról az állattartó és földművelő gazdálkodást igyekszik követni. Nagyobb csoportok 3 3-4. Életképek a Nobiles Csathienses anno 1770 initam et Anno 1771. etc. felirattal ellátott mezőcsáti térképről. Mulatozó-pihen'ó és négyökrös szekérrel szántó kunsüveges, rövid derekú inget és bőgatyát viselő csizmás kisnemesek. A térképrészleteket közli Györffy István A matyó népviselet Bp. 1956.