Murádin Jenő - Szücs György: Nagybánya 100 éve (Miskolc-Nagybánya, 1996)
Öregek, fiatBlok*.• „Nagybánya művészeti múltja és jelenje között (visszamenőleg 8-10 év előttre) nem volt meg a szerves összefüggés. Mikor más művészeti elvek, más nézetek mindenkor a kutatás szellemében és az emberi agyvelő kutató, kereső, mindig fejlődni akaró munkásságában érvényesültek, ezek más piktúra keletkezését eredményezték.- Paris felől fúvó szelek ide is eljöttek a maguk közvetlenségükben; ekkor történt meg a nem látható, de érezhető szakadás a fiatalok és a régiek között, nemcsak itt, de az egész országban. S azok a régiek, kik annak idején mártiromságot állottak ki a maguk művészeti elvei mellett, nagy többségben épen olyan lenézéssel, lekicsinyléssel fogadták a fiatalok minden akcióját, nézetét. Épen úgy »feszüsd meg«-et kiáltottak, épen úgy kerekébe fogózkodtak az idők haladásának. Mint emberi gyöngeséget szomorúan konstatáltuk De a karaván haladt s halad a karaván minden időkben. Halad, bármit hányjanak szemére a fiataloknak, az újaknak, a keresőknek. Tíz-tizenöt év és belőlük kell, hogy kialakuljon Magyarország művészetének eljövendő képe s bizony nem lesz az rosszabb, nem lesz kvalitástalanabb minden idők művészeti képénél. " Boromisza Tibor: A nagybányai festő colonia jclenje-jövője. Nagybányai Hírlap, 1911. III. 19. „Meg kell említenem, hogy bizonyos maradiskodást, sőt idegenkedést tapasztalhatni a vezetőség részéről az újabb fajta, sőt már nagy részben elfogadott törekvésekkel szemben is, ami szinte képtelenségnek hangzik a szabad melléknévvel illetett művésztelepnél; de egyenesen érthetetlen, hogy a műtermek tulajdonosainak, akik között egy páran - többé-kevésbé - számottevő művészek vannak, (Ziffer Sándor, Boromisza Tibor, Ferenczy Valér, M. Mikola András)