Murádin Jenő - Szücs György: Nagybánya 100 éve (Miskolc-Nagybánya, 1996)

Veresvíz Bányászház a Veresvízen (fotó 1994) A Zazar jobb partján, a várostól északnyugatra fekszik a veres vízi völgy, az egykori bányásznegyed. Meredek dombhátak és hegyek fogják körül - a Morgó, a Dongás, a Kőalja. Gerincét a végetérhetetlennek tűnő Veresvízi út képezi, mely egykor a Lu nevű bányához vezetett. Ezen szalad le, gyors, csobogó folyással, az utcának, városnegyednek egyaránt nevet adó Veresvíz patak. Megszűnt ugyan itt is a bányászat, mint a Kereszthegyen, de a betonágy közé szorított víz árulkodó nyomokat hagyott. A patak még ma is színezi, veres-rozsdás vasoxid lerakódással festi a meder köveit. Nem is olyan régen apró bányászházak sora húzódott erre. Ezeket szorították ki mára a gyors egymásutánban épülő nyaralók és villák. Mostanra legfennebb mutatóban látható néhány a régi háztípusból. A gyönyörű kis virágoskertekkel bevezetett kontytetős ház, ha még áll, már inkább lakatlan. Szerszámokat, építőanyagot tárolnak benne, s a mellettük fölhalmozott tégla, megöntött betonalap beteljesedő sorsukról árulkodik. Festők otthona volt a Veresvíz. A patakot követő Veres vízi úton vagy a belőle nyíló Tárna utcában, a Schweiczeren, a Bányavasút utca környékén béreltek szállást. A közeli Jókai-dombról, az iskolaműterem helyéről éppen csak le kellett ereszkedni ide. Szó sem volt arról, hogy a Hollósy-iskola növendékei a belváros polgárházaiban lakjanak. Annyira csábította őket ez az erdők felé szaladó utca és völgy, a gesztenye- és diófákkal övezett oldalak, hogy többségük csakis ide kívánkozott. Kezdetben még Hollósy és Ferenczy Károly is itt bérelt magának lakást. A második esztendőben, 1897-ben Hollósy és Grünwald együtt lakott a Veresvíz elején a Ligettel szomszédos Erdődy-villában. Később Börtsök Samu telepedett meg családostól egy veresvízi kertes házban, s közelükben a Krizsán házaspár épített műtermet magának. Olcsó volt a veres vízi szállás. Eleinte két-hat forintot fizettek egy hónapra; az árak csak később emelkedtek. Kialakult a festők és szállásadók már-már családi szereteten alapuló kapcsolata. Sok helyütt szinte gyermeküknek érezték lakójukat, „az övéknek" tekintették a fiatal festőt. Büszkék voltak sikereire, kisegítették nyomorúságából, előlegeztek neki, míg otthonról a segítség megérkezettt. Megszokottá vált, hogy ha a festő nem tu-