Murádin Jenő - Szücs György: Nagybánya 100 éve (Miskolc-Nagybánya, 1996)
Nagypénzverő utca A Zazarral párhuzamosan a Kismalom utca ívét folytatja a Híd utca túloldalán. Hosszan elnyújtózó utca, amely a református templom mellett, magas falak között indul, hogy azután egy kisebb törés után éles kanyarral a Felsőbányái utcába torkolljék. A sima falak az egykori Pénzverő épületéhez tartoznak, amelyet a népnyelv ma is „Minc"-nek (Münz-Amt) nevez. Maga az épület 1734-39 között épült, de 1782-ben tovább bővítették. Funkcióját az 1870-es évektől vesztette el. A későbbiekben a bányaigazgatóság használta, jelenleg a múzeum egyik épülete. Innen visszanézve a református templom háta részben takarva látható, mégis többen megfestették az erősen redukált témát, mint például egy napfényben fürdő változatát Szobotka Imre a 20-as évek végén (JPM). Több képcímben is előfordul: Jakab Zoltán: Münz (1905). Mikola András: Münz-udvar (1911), a nagybányai jubiláris képkiállításon), Tóth István: a Münz bejárója (1925). A 20-as években ebben az utcában volt Klein József lakása és műterme. Tóth István (1892-1964): Nagypénzverő u. 1925. - ceruzarajz (Mgt)