Murádin Jenő - Szücs György: Nagybánya 100 éve (Miskolc-Nagybánya, 1996)

Vásártér a Vértoronnyal Falak vették körül a hegyekhez simuló bányavárost, mint minden jelentős középkori településünket. Az egykori Asszonypataka és Zazarbánya (egyesülésükből született Nagybánya) Mátyás király idején kapta meg a jogot arra, hogy a rabló szándékú ellenséggel szemben falakkal, bástyákkal, sáncokkal védekezzék. 1469-ben kelt Budán a nagy király oklevele, s ezek után a város jövedelmének tekintélyes részét az erődítésekre fordította. Falakat, bástyákat tűntetett el a polgári fejlődés. Épségben csak a piaci Vértorony őrzi még az egykori erődítések emlékét. A régi Szénatéren áll (a mai piac és vásár terén), s ugyanitt nyílott a város déli bejárata, a Magyar kapu. A hét közül egyedülinek megmaradt bástya lőportornya volt a védekezőknek; gondozását a mészárosok céhe látta el. Eredeti neve is erre utal: Mészárosok tornya, Lőportorony. Csak egész későn, Tabéry Géza regénye a Vértorony (1929) nyomán honosodott meg az egyszerűbb és hangulatában ráillő megnevezése. Az erdélyi író Nagybánya vidékére teszi a Dózsa parasztháborújáról szóló könyvének történeti szinterét. A húsz méter magas, közel tíz méter átmérőjű köralakú bástya a Szent István-torony mellett Nagybánya legrégibb históriai emléke. Festőiségével, történelmi hangulatával szolgálta tovább a várost. Képek sokaságán tűnik föl rusztikus, zömök kőteste, lapos kúpfödele. Miután a piac is átköltözött ide, adva volt a kiaknázható új motívum: összehozni, egybekomponálni a nyüzsgő, változó világot, a jelent, a történelem állóképével, így jelenik meg a Vértorony a kései nagybányai műveken, Nagy Oszkár, Mikola András festményein. A piac, a vásár - akár régi helyén, a Főtéren, akár a Minorita köz melletti Kispiacon vagy már itt - minden időkben vonzotta a kompozíciós A vértorony (fotó 1995) művek festőit. Képtémául kínálkoztak friss zöldségük halmaival a kol-