Murádin Jenő - Szücs György: Nagybánya 100 éve (Miskolc-Nagybánya, 1996)

csinálta, hogy bosszantsa Mikolát. Szóval, nagyon szimpatikusán, szellemesen viselkedett, ezek után lehetetlen volt nem szeretni. Persze azért nagyon nehéz ember volt, kritikus, igényes, s a megjegyzései is eléggé csípősek voltak, de magával szemben is igényes volt. Ezt művészete is bizonyította. Bár a »szocreal« években egy kicsikét ő is közeledett, nem témában, mert mindig tájképet festett, inkább a módszerben: igyekezett kicsit realistább lenni. Az említett 1953-as kiállításon szereplő fiatal művész mennyire érzékelte a festői hagyomány és az új elvárások különbségét? Bizonyos fokig azonos volt az elvárás: nem érződött nagy különbség a »bänyaisag« és a kolozsvári főiskolai stúdiumok elvárásában, mivel tanárai, például Mohy Sándor Nagybányán is járt, tanári módszereiben valamelyest követte Hollósy tanításait, s többen idézték is Hollósyt. De lényeges különbség volt a bukaresti képzőművészeti oktatás és a kolozsvári között. Bukarestben egy franciás iskola, franciás elképzelés érvényesült, ott mindig az artisztikumra, míg Kolozsváron a mesterségbeli felkészültségre helyezték a nagyobb súlyt. Talán a kettőnek a kapcsolódása lett volna a jobb, mert szükség volt a mesterségbeli tudásra, de egy kicsit az egyéniség szabadságára is, ami Bukarestben nagyobb teret kapott. Erre egy példát mondanék. Kolozsvárra jellemző volt a »nagy szürkeseg«, a visszatartott, visszafogott szürke színek. Én negyedéven jelentkeztem, s megengedték, hogy kiállíthatok a tartományi kiállításon a főiskolai tanáraimmal együtt. Szobrász létemre egy festménnyel jelentkeztem, amely be is került a tárlatra. Itt érződött a »nagybányaiság«, amely mindig egy kicsit modernebb volt, s ezért tetszett a kollégáimnak, mivel a kolozsváriakhoz viszonyítva nagyon színes volt. Ezt én valahogy a szemléletemben hordoztam, ez nem erény, hiszen itt nőttem fel Nagybányán, ezt láttam, s valósággal a véremben volt a színesség. " Beszélgetés Véső Ágostonnal Nagybányán 1995. május 4-én /részlet/.