Katona Judit - Viga gyula szerk.: Az interetnikus kapcsolatok kutatásának újabb eredményei (Miskolc, 1996)

B. Juhász Erzsébet: A magyar irodalom etnokulturális tényei (1994-ben megjelent művek alapján)

nem mindig problémamentes. Benedek István Gábor a múltban találja meg az együttélés ideális lehetőségét. Azt az időt említi, amikor nagyanyja temetésén a szlovák evangélikus lelkész, a magyar katolikus pap és az egész falu lakossága jelen volt, etnikai és vallási hovatartozástól függetlenül vettek részt a zsidó szertartású temetésen. Kornis Mihály annak a zsidógyermeknek a közérzetét, lelki zavarát írja le, aki legtöbb közeli rokonát erőszakosán és jeltelenül veszítette el, s csak néhányuk nyugszik temetőben. A veszteség és a sérelem szégyen is, Kornis Mihály Napkönyvének narrátora így emlékszik apja viselkedésére: „... nem szívesen beszélt a zsidókról, ő mondta így 'ott laknak a zsidók', s csak röviden befelé intett, ilyen henye-ideges csuklómozdulattal a templom mögé, 'nem érdekes', elfordult, még járni se szeretett arra, szégyellte, de mit szégyellt, a születését, a zsidónegyed, mekkora hülyeség ez." (Kornis Mihály: Napkönyv, 51. p.). Konrád György egy szereplői beszélgetésben az asszimiláció dilemmájáról így vélekedik: „Ön asszimiláns zsidónak tartja magát - kérdezte egy tanárkolléga, Dragomán nemmel válaszolt. A kolléga megkérdezte: akkor hát disszimilánsnak? Annak sem. Hogy van ez? Miért nem oldódik fel a zsidóság a környezetében? Dragomán csak annyit mond, hogy a maga részéről nem érzi szellemi szükségességnek a feloldódást. Szent az, amit az ember maga fölé emel. A zsidók önmegtagadása csak ideiglenes tud lenni. Mulasztanak, bűnöket követnek el, de a bűntudattól nem tudnak szabadulni." (Konrád György: Kó'óra, 171-172. p.). A beszélgetés a kötetben megszakad, majd újra folytatódik, érzékelteti, hogy nehéz mindenki számára megfelelő választ, megoldást találni. A vélemény, akár fikciós, irodalmi keretek között való megfogalmazása is, többféleképpen értelmezhető. Czakó Gábor például nem kis kockázatot vállal, amikor regényébe beiktat egy olyan részletet, amely a magyar-zsidó karakter összehasonlításával foglalkozik. A kifejtésnek jelentés- és értelmezésvariációi lehetnek, ezért nem bizonyos az, hogy ezt mindenki úgy értelmezi, ahogyan azt az író elgondolta. Az idézet a következő: „A magyar akámennyire széthúzó, vagy tán éppen azért? A magyar nem posztmodern, mert a közös tudat, a közös szenvedés és a remény terében él. A magyar nem fajta, hanem lélek, közös fogékonyság a magasra, a nemesre. Éppen azért még szellemi nép, létköre ismeri a közép fogalmát, vagyis a rendet, melyet állandó elnyomattatásban oly régóta nem birtokolhatott. Ebben hasonlít a zsidóhoz. Csak hát a zsidónak vagy egy kibúvója. A saját körein belül használt nyelve, a kitaszítottság és a bezárkózottság nyelve, a gettó nyelve. Abba el lehet menekülni, abban az ember kívülre tud kerülni, ha bent fáj, és belülre, ha odakünn. Innen a remek kétfenekű zsidó humor. A magyar egynyelvű nép, eszméje a sorsa, egyelőre az anyanyelvűség primitív fogaimisága se tette még tönkre..." (Czakó Gábor: Törökkő. 113. p.). Működhet-e oly illendőség, amely arra int, hogy ne vegyük észre a különbségeket, csak az önmagukban való értékeket, hogy ne kezeljük a mást elutasítóan és ellenségesen. Ezeknek az íróknak az etnikumokra vonatkozó határozott és szókimondó véleménye ilyen humánus, közvetett szocializációs törekvést jelez. Konrád György összefoglalóan így fogalmazza meg ezt: „Egy város, egy nemzet fennmaradása a kiválóak kohéziójától függ. Egy embernek az a dolga, hogy éljen. Egy nemzetnek vagy egy városnak, ha már ezer éve megvan, az a dolga, hogy az eddigiekhez még ezer évet tegyen hozzá. Minél mélyebb múltba terjed az emlékezet, annál frissebb lesz a megújulásban. Tiltsák meg önmaguknak hölgyeim és uraim a tiszteletlenséget, vagy ami még rosszabb, a közönyt a hagyomány iránt." (Konrád György: Kőóra, 109-110. p.). Az az etnokulturális ténytérkép, amelyet az írók művei alapján megformáltunk, úgy is értelmezhető, hogy szélsőségekbe csapnak át a művek. Ennek azonban éppen az ellenkezője igaz, amit a szerzők témakezelése is kifejez: nincsenek tabutémák, ugyanak-