Katona Judit - Viga gyula szerk.: Az interetnikus kapcsolatok kutatásának újabb eredményei (Miskolc, 1996)

Lukács László: Észak-déli kapcsolatok (In memoriam Vaclav Frolec (1934-1992)

vári templomokba, főként a püspöki székesegyházba igyekeztek a gyónni, áldozni szándékozó felvidékiek. Gyermekeiket otthon készítették fel az elsőáldozásra, de a nyilvános szertartásra Székesfehérvárra hozták őket autóval, itt lettek elsőáldozók. Ennek körülményeit, feltételeit a fehérvári plébánosokkal a szülők előre megbeszélték. Arra a kérdésemre, miért nem a közeli Esztergomba mentek, azt a választ kaptam, hogy ott, egykori megyeszékhelyükön számos ismerősük, kollégájuk él, akik elől szintén el kellett titkolni vallásuk gyakorlását. Ebből a szempontból Fehérváron nagyobb biztonságban érezték magukat. A templomlátogatásra, elsőáldozásra az egész család Fehérvárra utazott. A vallási szertartás után alkalmuk adódott a város történelmi emlékeinek megtekintésére is, amely magyar öntudatukat erősítette. Összefoglalásként hangsúlyozom, hogy a Felföld és a Dunántúl között a török kortól kezdve egészen századunkig jelentős volt az észak-<léli irányú település, népmozgás, az árucsere és a munkamigráció. E sokoldalú együttműködés évszázadokon át magyarmagyar, szlovák-magyar, ruszin-magyar kapcsolatokban öltött testet. A magyar-magyar kapcsolatok területén hangsúlyozom az eddig figyelemre alig méltatott családi kapcsolatokjelentőségét. Szlovák-magyar kapcsolatok főként az árucsere (vándorárusok, vándoriparosok, tutajosok) és a munkamigráció (mezőgazdasági idénymunkások) területén alakultak ki. Ruszin-magyar kapcsolatok szintén a summásság révén teremtődtek, amelyek 1939^44 között, Kárpátalja Magyarországhoz tartozása idején, újra feléledtek. A korábbi szlovák-magyar kapcsolatok a trianoni békeszerződéssel megvont új határok következtében meggyengültek. Ugyanakkor a Dunántúlra menekülés, település révén 1920 és 1945 után erősödtek a magyar-magyar kapcsolatok.