Katona Judit - Viga gyula szerk.: Az interetnikus kapcsolatok kutatásának újabb eredményei (Miskolc, 1996)

Katona Judit: Nemzeti sztereotípiák és a néprajz

NEMZETI SZTEREOTÍPIÁK ÉS A NÉPRAJZ KATONA JUDIT Az általánosítás, melyet minden sztereotípia mentén való gondolkodás alapjának tekinthetünk a gondolkodási mechanizmus természetes velejárója. Gordon Allport (G. Allport, 1978) az előítélet társadalmi és pszichés feltételeit vizsgálva az általánosítást a megismerési folyamat részeként értelmezi. Amikor egy ismeretlen tárggyal - fogalommal találkozunk, óhatalanul az általunk már ismert, birtokolt valóság fogalmaival hozva azt relációba a velük való hasonlóságukkal, különbözőségeikkel jellemezzük az ismeretlen entitást. Előadásomnak nem célja a sztereotípiaképzés előfeltételeinek számbavétele, sokkal inkább a néprajzos feladatának tartom elterjedésének , illetve a különböző kultúrákban való használatának vizsgálatát, számbavenni azokat az aspirációkat, személyes érdekeket, amelyek az etnikai sztereotípiákat a még képlékeny történeti-néprajzi tudományos érvrendszer részévé emelték. A különböző összetartozás-tudattal rendelkező csoportok a korai történeti korokban is alapvető élményként élték meg a csoporthoz tartozást, és vonatkoztatási pontként határozták meg magukat a tőlük szignifikánsan eltérő közösségek körülhatárolásában. A tradicionális történelmi alakulatokban, - melyeket az isteni hatalom fennhatósága alatt szerveztek államalakulatokká - természetesen még szó sincs nemzetről, de itt is működött a Mi- Ok paradigmatikus ellentéte. Az egyiptomiak például megkülönböztették magukat a núbiaiaktól, akiket „idegenek" lekicsinylő elnevezéssel illettek. Tudatában voltak bizonyos antropológiai, kulturális-viselkedésbeli különbségeiknek, s ezt feljegyzéseikben, ikonográfiájukban is kifejezésre juttatták. A feliratok sajátos frazeológiával tudósítanak az „undorító idegenek"-ről , a hettita királyt egyenesen Hatti nyomorult, legyőzött fejedelmeként aposztrofálva. (Kákosy, 1987.) A népvándorlás korának népeit nem győzik kiismerni és leírni a nyugat írástudói, akiket igyekezetükben természetesen nem antropológusi ambícióik vezettek. A néha meglepően karakterisztikus - elsősorban a tőlük idegen népek viselkedésére, hatalmi struktúrájára, társadalomszervezetére kiterjedő - leírások „életbevágóan" fontos gyakorlati célokat szolgáltak: politikai, katonai stratégiákat építettek rájuk megbízóik, a politikai hatalom vélt, vagy valódi birtokosai. A megismerni, kiismerni századokon keresztül gyakran egyet jelentett az uralni, birtokolnival. A középkori Európában az etnikai másság nemigen tűnhetett szubsztanciái is üzenethordozónak. A különböző népekre értelmezett Mi és Ok ellentétpárnál sokkal fontosabbak alkották a valóban érvényes paradigmasort. A csoportelemek egész másként strukturálódtak. Pregnánsabb különbségek mutatkoztak az eltérő társadalmi státuszcsoportok, vallási felekezetek, rendek között. Természetes közösséget alkottak és Mi-tudatot hordoztak az államok felett regnáló uralkodó-dinasztiák. Magyar és olasz jezsuita szívesebben vállalt egymással valódi vagy szimbolikus közösséget, mint magyar jezsuita és magyar református. Ráadásul a feudális államszervezet hatalmi struktúrájának kiépülésekor, átrendeződésekor legkevésbbé sem az számított, hogy a földesúr földjét milyen etnikumú, milyen nyelvet beszélő népesség lakta. A földi hatalom nyelve az azt birtokló arisztokrácia nyelve, míg az égi hatalom földi képviselőié többnyi-