Katona Judit - Viga gyula szerk.: Az interetnikus kapcsolatok kutatásának újabb eredményei (Miskolc, 1996)

Kürti László: Interetnikus kapcsolatok: elméleti kérdések és problémák a kulturális antropológia köréből

mert: „Ezáltal a különbségekre is figyelhetünk, melyek a nemzeteszméket meghatározzák, s azt, hogy kik és miért küzdenek ezekért" (1992:8). Verdery még Hobsbawmnál is alaposabban megfogalmazza azt, hogy Kelet-Európában miért tör(t) fel olyan nagy vehemenciával a nemzeti szellem az 1989-1990-es változásokkal. Itt főleg azt köszönhetjük neki, hogy kiáll amellett, hogy az elmúlt negyven év szocializmusai talán sokkal fontosabbak a nemzeti ellentétekben, mint az azt megelőző korszakok. Sőt azt is, hogy a szocializmus bukása után, a privatizáció és a szocialista intézmények megszűnésével, hogyan folytatódik, illetve éleződik ki az ellentét a régiók és (etnikus) csoportok között (1993). Verdery jól látja például, hogy a Vatra Romanesca pártja, amely jórészt volt szekusokból és elkötelezettjeikből, valamint az apparatcsikokból áll, milyen soviniszta uszító jellegű politikát folytat a romániai magyarsággal szemben. Látja azt is, hogy három nagy fajtája van ennek az etnonacionalizmusnak Kelet-Európában: anti-európaiság, antiszemitizmus és a cigányellenesség. Bár sokszor csábítóak és szimpatikusak, miért nem tökéletes a három bemutatott elmélet a jelenlegi interetnikus kapcsolatok kutatásának számára és miért kell odafigyelnünk az általuk kezdeményezett diskurzusra, kritikákra? Milyen problémái vannak a szociobiológiai, a primordialitás, vagy a gazdasági-kapitalizmus meghatározottság elméleteinek. Először is: mindhárom elmélet túlságosan is gépies, egyoldalúan szerkesztett. A közösségi, a mi-tudatot a (Kierkegaard által ismertetett) „vagy-vagy" elképzeléssel próbálják bizonyítani. A csoportazonosság tudata vagy azt tartja: „felismerem magam, tehát vagyok;" vagy pedig azt, hogy „nem ismerem a másikat, tehát nincsen". Ezekben a teljességre törekvő elméletekben továbbá egy bizonyos dolognak (vagy az agressziónak, vagy a félelemnek), vagy egy korszaknak (18., 19. századnak) van meghatározó szerepe. Ha a szociobiológiát vesszük alapul, akkor az embercsoportok mi-tudatát csupán egyoldalúan biológiai okokra vezetik vissza, mely lényegében egy megkésett Darwinista felfogás az emberi viselkedés, s a fizikum osztályozására. Hasonlóan ez a csapdája azoknak a túlzottan gépiesített pszichoanalitikai és szociálpszichológiai elméleteknek is, melyek csak kimondottan egysíkon tudják elképzelni az emberi viselkedést. Ezek aztán örök, vagy örökölt tulajdonságokká léptetnek elő. Ez történt például az 1930-40-es évek oly híres „kultúra-személyiség" elméletével; híres, neves pszichológusok, történészek, antropológusok (Kardiner, Linton, Mead, Benedict, Gorer, Bateson) adták nevüket, hogy ezt az elméletet bizonyítani tudják. A „pólyázás-elmélet" - mely az oroszok szoros pólyázási szokásaival próbálta bizonygatni a szláv nép türelmességét - azonban nem sokáig tartotta magát, s ma már csak az egyetemi tankönyvekben ismerkedhetünk meg velük kuriózumképpen. A gazdasági alapokra helyezett elméletek ugyanígy egyoldalúak s megkérdőjelezhetőck. A politikai gazdaságtan hatása alatt született elméletekben az identitás, a csoportérdek, mindig az anyagi, gazdasági és műszaki fejlettség és váltakozás függvénye. De a viszálykodás, az interetnikus öldöklés is alapvetően csak a kenyérért folyó harc. Hasonlóan determinisztikus a helyzet a Geertzi-féle kulturológiai felfogással az etnikum s nemzeti csoportok elsődleges (primordiális) meghatározottságát hirdeti, melyben az ember egy csapdában lelheti magát, ahonnan nincsen kiút. Tehát: ha valaki beleszületett a csoportjába, etnikumába, akkor abból nincsen menekvés; ez adott a születés pillanatától fogva; ezt nem lehet megvásárolni, vagy felvenni mint egy kabátot. Természetesen ezek az elméletek kiszorítják magukból azokat a csoportokat, melyek többszörös csoporttudattal is rendelkezhetnek: emigránsok, menekültek, diszpórákban élők, vegyes házasságban