Katona Judit - Viga gyula szerk.: Az interetnikus kapcsolatok kutatásának újabb eredményei (Miskolc, 1996)

Siska József: Ruszinok a Bodrogközben

Dobrán: Cserjeik, Dolha, Dubró, Hnoicskó, Kosariscso, Mitracs, Plosznya. Kenézlőn: Bánó, Bilku. Pólyánban: Balavica, Bogda, Csermióca, Dolha, Dagonya, Eszterhány, Kazna, Kányóka, Kellyes, Leszna, Martinya, Mihánta, Nozsva, Raszota, Vidornya, Vilhány. Szerdahelyen: Katron, Kusnyér, Maloggya, Tájba. Vajdácskán: Benecs, Janka, Pilis, Togcsa, Zende. A tájegység többi helységének határában: Apacs, Aramocsa, Agóc, Babócsa, Balincs, Batoknya, Berecsesnye, Berzseny, Bidric, Bobonyik, Bodoló, Bodon, Bogdány, Buborn, Budera, Bunbujka, Buró, Cigere, Cikora, Cikornya, Cseke, Csenke, Csernek, Csénye, Dermely, Deremlye, Detka, Dobgrosnya, Domoska, Eresnye, Eszenke, Eszterhó, Esztreb, Garadka, Garaba, Garagulya, Gerecske, Gerzseny, Goda, Gorsó, Gyakar, Gyárkony, Harabinya, Harkó, Herbánya, Ilhó, Kanda, Kanta, Kanyaló, Kanyóca, Kama, Kercsenye, Kernyice, Kin'a, Kriviány, Kohány, Komócsó, Kotymány, Kócsinya, Kukcsa, Lakónya, Láz, Liszko, Luzsnya, Mancsika, Maraszka, Marásza, Málé, Merzse, Mikse, Milej, Mocsolya, Molyva, Mokcsa, Nyigecs, Nyitra, Ondik, Palocsa, Palonya, Pallagcsa, Palyinka, Paszosnya, Pálykás, Petenye, Pocsaj, Pólincs, Pólyánd, Prinyi, Ricske, Ruzsacska, Sasó, Siloka, Száján, Szapugy, Szenna, Szirigye, Szomó, Szugoly, Szuha, Szujtó, Tenke, Tobojka, Topolyka, Vecsinye, Zablonca, Zagyna, Zagyva, Zajonca, Zászpa, Zobránya, Zuboló, Zupó, Zsaró, Zsánna, Zselemér, Zsébje, Zséje, Zsonyér, Zsóta}* A zömében magyar lakosságú és református vallású Bodrogközben legfeltűnőbb jellegzetesség volt a ruszin származásúak hit- és hiedelemvilága. A szakrális gyakorlatban sok olyan keleti örökség maradt fenn, amely a kívülállók szemében egyedien színessé teszi a görög katolikus közösségekben élők mindennapjait, hiszen ennél a felekezetnél tág teret engednek a népi vallásosság különféle megnyilvánulási formáinak. A sok ünnep, a hosszú böjtök, az egyházi énekek dallamai, a máriapócsi és az ungvári búcsújárás, mind egyedi vonásként tűnik fel a külső szemlélő előtt. Megvizsgálva a népszokások különböző ágait: az esztendő ünnepeit, az emberi élet fordulóit, a gazdálkodást, erősen megkopva ugyan, de az idősebbek emlékezetükből gyakran tudnak még idézni a ruszinokra jellemző műveltségi elemeket. Az anyagi kultúra terén nyomokban szintén maradtak fenn ilyen jegyek. Gondolok itt a régi házak vakolatdíszeire, a két utcai ablak közé beépített Szűzanya-szobrokra, a szobák falán elhelyezett máriapócsi kegyképmásolatokra, az étkezés rendjére, az étolaj fokozott felhasználására, a karácsony és húsvét egyedi étkeire, etc. A második világháború után bekövetkezett változások miatt nagyon sok fiatal hagyta el a Bodrogközt, hogy az ipari centrumokban, vagy azok közelében letelepedve a tanult szakmájuknak megfelelő munkakörökben dolgozhassanak. A tájegység lakossága mára meglehetősen elöregedett, egyre fogy. Nincs kinek továbbadni mindazt a szellemi örökséget, amelyet az évszázados együttélés kohéziója kialakított. Napjainkban a tőkeorientált multimédia pedig igyekszik a felnövekvő nemzedékek agyából kitörölni azt a keveset is, amely véletlenül átöröklődött az egykori hagyományokból, hogy uniformizált, könnyen befolyásolható bérrabszolgákat formáljanak belőlük az internacionalista-kozmopolita, jól behatárolható nációjú elit még nagyobb hasznára. 18 Úrbéri törvényszéki iratok. Tagosítás. (1750-1940) VII/2. c. Klf. dobozszám alatt. ZML; Vö. Királyhelmec és környéke helynevei (Szathmáry József) Magyar Névtani Dolgozatok. 76. Bp., 1987.; Nagy Géza: A magyarországi Bodrogköz földrajzi nevei. Pacin, 1994.