Katona Judit - Viga gyula szerk.: Az interetnikus kapcsolatok kutatásának újabb eredményei (Miskolc, 1996)
Ujváry Zoltán: Az interetnikus kapcsolatok kérdései a Kárpát-medencében
érkezésekor és utána. Azonban az önálló és sajátos kultúrát kialakító magyar fejlődés nem vitatható. A tévedéseket abban látom, hogy egyes kutatók a szláv hatást, a szlávokkal való kapcsolatot mechanikusan értelmezik, és gyakorlatilag minden kulturális jelenséget, ami a magyar hagyományban és a környező szláv népek hagyományában egyaránt előfordul, ez utóbbira vezetik vissza, ebből eredeztetik s fel sem vetnek más lehetséges magyarázatot (pl. önálló fejlődés, egyházi liturgia hatása, azonos gazdasági struktúra stb.). Ez a kutatási módszer sematikus, egyetlen tényezőn alapul, és voltaképpen egy előre meghatározott tételből indul ki, amelyhez az anyag csak példatárul szolgál. Ez azután még területileg is sematizálódik. A szlovák-magyar határ mentén szlovák, a keleti részen ukrán, délen horvát, szlovén, szerb stb. az átadó nép. A séma így adva van, s ha a kutató a kérdéses jelenséget bemutatja, egyéb dolga nem akad, mint az átvétel irányának tényszerű közlése, amelyet egyébként nem konklúzióként, hanem már bevezető megállapításként is megtehetne. Az egyoldalúság veszélye azonban a másik irányban is megfigyelhető. Voltaképpen két véglet közé fogható az egész problémakör. A másik véglet az, amikor - nem is leplezett szándékkal - a szomszédos népekre gyakorolt kulturális fölényt hangsúlyozták egyes kutatók. Különösen megnyilvánult ez a románokra vonatkozóan. Igaz, hogy hasonló jelenségek a román szakirodalomban is előfordultak. Mindezek a problémák nem kerülnének előtérbe, ha a kapcsolat kérdései nem a kultúrfölény, illetőleg a prioritásnak eleve kinyilvánított - s ezért hamisnak tekinthető tétele alapján kerülnének vizsgálatra. Egyébként is, ez a vizsgálat nem a kapcsolatot mutatja ki, hanem az egyik népnek a másikra gyakorolt hatását, következésképpen az átvett kulturális jelenségek kimutatására törekszik. Ilyen összefüggésben tehát interetnikus kapcsolatról nem beszélhetünk. Szeretnék itt még arra is rámutatni, hogy az interetnikus kapcsolatok sok kutató számára a politikai határoknál kezdődnek. Sokan úgy vélik, hogy az országhatár már valamilyen szoros kontaktust is jelent a két nép kultúrája között. Ez azonban rendkívül nagy tévedés. Az államhatárokkal jelölt területeken belül egyáltalában nem bizonyos, hogy a határ menti idegen népnek létrejön olyan szoros kapcsolata az államalkotó néppel, hogy ez a kultúrában mindkét irányban jelentős legyen. Különösen akkor nem, ha az ilyen jellegű kapcsolat egy évezredből csak két vagy három generációnyi időt foglal magába. Ha pl. magyar-szlovák kapcsolatokról beszélünk, akkor hangsúlyoznunk kell, hogy a határ teljes hossza mentén jelentős számban élő szlovákiai magyarság kontaktusa elsősorban az anyaország irányába figyelhető meg. A jelenlegi határokon kívül rekedt magyarság egy évezreden át kompakt egységben élt a most anyaországinak nevezett magyarokkal. Az interetnikus kapcsolat ilyen formában tehát eleve nem vetődhet fel. A Szlovákiában élő magyarok és szlovákok ún. interetnikus kapcsolatáról közvetlenül a politikai határ mentén fikció beszélni. Nyilvánvaló, hogy a szlovákok és a magyarok közötti kapcsolat a nyelvhatár menti zónákban, az ott kialakult vegyes lakosságú falvakban jelentkezik elsősorban. Tágabb összefüggésben azonban az interetnikus kapcsolatok kérdései a vásározással, a kereskedelemmel, a munkavállalással stb. kapcsolatban vetődnek fel. Ezek azonban már nem egy területre és nem is a közvetlen együttélésre vonatkozó interetnikus kapcsolatok. Ugyanis teljesen más értékűek pl. a kereskedelmi érintkezések, a vásárok, a vásározás nyomán kialakult „árukapcsolatok" stb. Ezekben a kapcsolat nem mélységet, két vagy több nép között nem közvetlenül elmélyített kulturális viszonyt fejez ki, hanem csak áttételes és gyakran formális kontaktust, még akkor is, ha az „árucikk" beépül a fogadó, a „vevő" nép kultúrájába.
