Katona Judit - Viga gyula szerk.: Az interetnikus kapcsolatok kutatásának újabb eredményei (Miskolc, 1996)

Csíki Tamás: A román és a magyar etnikumú parasztság történeti kutatásának néhány problémája a kapitalizmus korában

vetésterületek növelését, a magyar járásokban viszont a búza és a rozs túlsúlya akadályozta szántóföldi termelésüket, ezzel a vetésforgók korszerűsödését. Termesztésük egyébként akkor válhat a legeltetéssel szemben rentábilissá, ha minden vonatkozásban egy korszerű, belterjes gazdálkodás részei, ami sem a magyar, sem a román falvakra nem lehetett jellemző.) A szálastakarmányok között a bükkönyfélék (a tavaszi és a zabosbükköny) aránya került az élre (elsősorban a magyar járásokban, ami arra utal, hogy termelésük itt már kikerült a szántóföldekre, ami azért jelentős, mert a kenyérgabonák kedvező előveteményei, ezzel szemben a román településeken e folyamat lényegesen lassabban haladt előre), ezt követően viszont a lóhere inkább a román, a lucerna a magyar többségű területeken került valamelyest előtérbe. (Ezek szántóföldi termelése azonban egyik településtípusban sem vált jellemzővé.) A látott jellegzetességek, illetve az ugarterületek számba vett aránya a nyomásrendszer fennmaradását jelzik.

32 E gazdálkodásmód javított formáinak terjedése azonban különböző intenzitású és eltérő irányú lehetett a különböző etnikumú területeken. A román falvakban az állattartás, ezzel összefüggésben az ugarhasználat nagyobb aránya erőteljesebb konzerváló tényezőt jelentett, illetve az ugar lassú csökkenését majd a kukorica szántóföldi termesztésének fokozása kísérte. Ez a vetésforgókat ugyan némiképp változatosabbá tette, ugyanakkor a korszerűbb formák terjedését akadályozta, miként a zab túlsúlya is. Ez utóbbinak akkor lehetett volna pozitív szerepe, ha a kenyérgabonák aránya is nagyobb. (A zabot ugyanis az ezek által kimerített talajon, a forgórendszer végén is sikerrel termeszthették.) A magyar településeken az ugarhasználat szűkülése valamelyest gyorsabb volt, s a szálastakarmányok, illetve az árpa szántóföldi terjedésével változatosabb, korszerűbb, nagyobb terméseredményeket lehetővé tevő forgórendszerek alakultak. (Termesztésük bővülése persze ezeken a településeken is lassan haladt előre, amit itt részben az egyoldalú gabonatermelés - a búza-búza forgórendszer - akadályozott.)

33 32 Ha az ugarhasználatot a nyomásos rendszerrel azonosítjuk, akkor a látott ugarföldek nagyságából olyan eredményt kapunk (feltételezve, hogy ezek egyharmadát teszik ki a nyomásos rendszerben használt szántók összterületének), hogy a vizsgált román járásokban a szántók lényegesen nagyobb arányán (kb. 90,66, illetve 64%-án) volt még jellemző a tisztán (teljes ugarhasználattal járó) nyomásos rendszer, mint a magyar járásokban. (Ez utóbbiakban az arány kb. 27,46, illetve 52%, ami ugyanakkor azt is jelzi, hogy az azonos etnikumú járások között is számottevő eltérések lehetségesek. S persze az ugar aránya csak egyetlen mutatója a földművelési rendszerek fejlettségi szintjének.) 33 Természetesen ezekben a jellegzetességekben az éghajlati, talajadottsági, a birtokstrukturális tényezőknek is fontos szerepe van (egészen másként alakulhatott a főbb növények vetésszerkezeti aránya a különböző birtokkategóriákban), ezek s mind nagyobb területek hasonló szempontú vizsgálata alapján lehetséges az etnikumokra vonatkozó általánosítás. (Továbbá arra is utalnunk kell, hogy a fontosabb növények termőteriileti arányát nyilvánvalóan befolyásolja a rendelkezésre álló összes szántó nagysága, ami - s ezt a learatott területek összege is jelzi - az összehasonlított járásokban nagy eltéréseket mutat: a magyar településeken lényegesen nagyobb területek álltak rendelkezésre a szántóművelés számára.)