Csíki Tamás szerk.: Tanulmányok Zsedényi Béla születésének 100. évfordulója tiszteletére (Miskolc, 1995)

Csíki Tamás: Zsedényi liberalizmusának alakulása, problémái

vonatkozásban - egyfelől Arany János, másfelől Ady eszmei örökségének összebékítésére is kísérletet tesz Zsedényi.) 6 Az 1918-as polgári forradalom azonban már természetesen nem fért ebbe a rendszerbe. Több tényező miatt sem. Először is azért, mert Zsedényi a társadalmi-politikai rendszerek belső törvényszerűségeiből adódó szerves és lassú fejlődéssel szemben elvetett minden forradalmi változást, amelyek - megítélése szerint - nyugtalansággal, zavarral, gazdasági válságokkal, az erkölcsi értékek és érzések elbizonytalanodásával járnak. 7 Érvényes volt ez az őszirózsás forradalomra - még ha annak némely követelését később magáévá is tette Zsedényi -, amely ráadásul proletárdiktatúrába torkollott, és nem tudta megakadályozni a történelmi Magyarország felbomlását. Különösen fájdalmas volt ez a Máramaros vármegyében felnevelkedett Zsedényi számára, s ha ehhez hozzávesszük, hogy az 1918-19-es forradalmak az általa legfontosabbnak tartott jogfolytonosság és legitimitás elvét szakították meg, akkor nem csodálkozhatunk 1918 októberének és magának a polgári demokráciának Zsedényi-féle elutasításán. Feltéve, ha az revolúció útján valósul meg. Mert Zsedényi - elvben - kétségtelenül elismerte a demokrácia létjogosultságát is, részben államformaként, amelyben a "nemzet minden tagja egyformán részes a szuverén hatalomban", részben pedig olyan társadalmi elvként is, amely bármely államformában jogosult az egyéni érdem kifejezésére. 8 De csakis akkor, ha az a társadalmi rendszer öntörvényűsége alapján valósul meg. Minden más esetben a demokrácia nem egyéb - ahogy James Bryce vagy Hans Kelsen nézeteire támaszkodva kifejti Zsedényi -, mint egy jelentéktelen kisebbség uralma 9 (Egyébként a tanulmányíró Zsedényi az egész 19. századot úgy minősítette, hogy az a demokratikus fejlődés jegyében zajlott.) 6 Pl.: A Görgey szobor (Felsőmagyarország 1934. máj. 20.); Akác és jegenye (uo. 1934. jan. 28.); Ruszoly József: Három... 152. 1. 7 Zsedényi Béla: A demokrácia...; idézi Ruszoly József: Három... 131. 1. 8 Uo., Concha Győző : Politika c. művéből idézett gondolatokat használ fel Zsedényi. 9 Uo.

Next

/
Thumbnails
Contents