Balassa M. Iván: A parasztház története a Felföldön (Miskolc, 1994)
ELŐZMÉNYEK
Mindezeknél azonban sokkal nagyobb jelentőségű a Kárpát-medence északi, északkeleti térsége Honfoglalást megelőző szláv népessége. Ez gyakori ütközőpont a szlovák és a magyar történet- és ennek következtében a néprajztudomány között is 11 . A szlovák történettudomány a kérdést elsősorban a hagyományos történetírás, a hatalom- az uralkodástörténet szemszögéből közelíti meg, annak ellenére, hogy ugyanakkor kiváló életforma-rekonstrukciókat is szolgáltat. Mindenekelőtt a Nagymorva Birodalom tényleges kiterjedését értékelik túl . A magyar történettudomány véleménye szerint ez legnagyobb virágzása idején is csak a mai Morvaországra, Alsó-Ausztria Dunától északra eső területeire és Nyugat-Szlovákia Garamig terjedő részeire terjedt ki. „Ezen belül igazi központja egy körülbelül 50x50 km-es terület" 13 . Ez még nem jelentené, hogy kulturális kisugárzása ne érintett volna nagyobb területet, bár az ilyen hatás tartósságának a történeti időrend némüeg ellentmond. Az ásatások arról vallanak, hogy a központokban ismerték és gyakorolták az ekés földművelést, településeik állandóak voltak, ahol olyan iparosok tevékenykedtek, mint az ötvösök, kovácsok, vagy az ácsok. Mindez azonban alig haladta meg a kor barbár Európája más népei gazdasági színvonalát 14 . Emellett az sem elhanyagolható, hogy a Kárpát-medence északkeleti térsége szláv népessége a VIII-XI. és nyilvánvalóan a X. században nyelvileg, esetleg etnikailag sem volt egységes. Feltehető, hogy „...az Ipolytól nyugatra a morvához közel álló nyugati szláv nyelven beszéltek, ettől keletre a Hernádig a lengyellel rokon fehér horvát, a Felső-Tisza vidéken és észak Erdélyben keleti szláv nyelvjárással kell számolnunk" 15 . A Honfoglalás eseménytörténete alapján megállapítható, hogy a magyarság a Kárpát-medence sík részein, a Duna magyarországi alsó szakasza mentén, a drávai és nyugatdunántúli részeken gyakorlatilag közvetlenül a terület megszállása után elfoglalta a későbbi évszázadokból is dokumentálható legnagyobb etnikai kiterjedését 16 Az északibb vidékeken, a Kárpát-medence északkeleti felében ez a folyamat elhúzódott. A kezdeti időkben csak az Északi-hegyvidék pereméig mutathatók ki a magyar szállások. A terület XII-XIII. századig tartó magyar kolonizációja „...a lakás és a megélhetés szempontjából egyre kedvezőtlenebb területekkel való megalkuvás jegyében ment végbe. Az őskor vagy a magyar honfoglalás előtti kor hazai népe számára a védelmet nyújtó erdők, alacsonyabb hegyek elhagyása jelentette a problémát. Most megfordítva: az erdőkre, árterületekre kellett egyre mélyebben bemerészkedni" 17 . A XI. században a magyarság összefüggő szállásterülete az Északi-hegyvidék lábáig terjedt, és ez valószínű megfelelt a megelőző századbéli helyzetnek 18 . Jelentős mértékben csak a Hernád völgyében nyomult északra a Honfoglalást követő időkben az új népesség, itt Újvár vármegye egykori központja volt a magyar megtelepedés határa . Az összefüggő szállásterületen túl is kimutathatók korai magyarlakta településfoltok, így pl. Sóvár környékén a későbbi Sáros megyében, vagy a Rima Sajóba ömlésétől nyugatra és délnyugatra. Gyér magyar népességről vallanak a helynevek Nógrád megye Ipoly menti részeiről Rimaszombattól (Rimavská Sobota) délre, a Bükkalján, a Sajó mentén a Rima torkolatától északra. 11. Ld. pl. BOTÍK, Ján 1983. és BALASSA M. Iván 1988a. 12. Ld. pl. DEKAN, Ján 1980. „A Nagymorva Birodalom területi fejlődése..." c. térkép 13. BÓNA István 1984. 369. 14. BÓNA István 1984. 369. 15. GYÖRFFY György 1984. 638. 16. SZABÓ István 1971. 87., GYÖRFFY György 1984. 597. kk. 17. MAKSAY Ferenc 1971. 37.; a megtelepedés folyamatára ld. BAKÓ Ferenc 1989a. 91. kk. - általánosságban és Heves m., ILA Bálint 1976. 53. kk. - Gömör m., GYÖRFFY György 1963. 735. kk. - Borsod m., GYÖRFFY György 1963. 39. kk. - Abaúj m., stb. 18. GYÖRFFY György 1984. 636. 19. KNIEZSA István 1938. 379-382., a továbbiakban is forrásul szolgáló munka értékelését ld. GYÖRFFY György 1984. 634.
