Balassa M. Iván: A parasztház története a Felföldön (Miskolc, 1994)
FALAZATOK
val, házaikat, hanem délebben is. Erre utal BAKÓ Ferenc a szarvaskői jobbágyokkal kapcsolatosan 78 . Hasonló esetről értesülünk a borsodi Ó- és Újhután, Kisgyőrön és Bükkaranyoson, ahol a kamarai uradalom 1813-ban kénytelen volt megállapítani: „Tapasztaltatván, hogy az Uradalomban a Házas zsellérek mód nélkül szaporodnak, és házaikat az erdőnek nagy kárával többnyire fábúl készítik: arra való nézve mivel különben is az ülyen házas zsellérek az Uraságnak inkább kárára, mintsem hasznára szolgálnak a további építéstűi egy átallyán fogva keményen tiltatnak, és tsak ollyanoknak fog az Uraság részint kemény Matérialékbul az az köbül új házat építeni engedni, a kik az Uradalom javainak előmozdítására A falsík közepén függőleges oszloppá készített borona fal, a tellyességben hasznosnak lenni meg Nyíri (Abaújm.) ösmértetnek" 79 . A tiltások tehát nem akadályozták a jobbágyokat, házas zselléreket, hogy továbbra is fa, közöttük borona házakat építsenek, de ezt, elsősorban a napjainkat megélt, vagy a közelmúltban még tanulmányozható épületek tanulsága alapján egyre ritkábban tették. Kivételes eset az, hogy Komlóskán még 1908-ban is épült ilyen ház. Ez esetleg már bontott anyagból készülhetett, éppen úgy, mint LAJOS Árpád „utolsó faház"-a Domaházán ugyanebben az évben . A boronafalak területünkön a fentmaradt épületek tanulsága szerint kizárólag keményfából készültek. A korábbi időszakokra nincs adatunk erre nézve, de valószínű, hogy akkor sem lehetett ez másként, mert a magyar lakosságú falvak az összefüggő fenyő-övezet határánál délebbre vannak. A keményfa használatának következménye, hogy az illesztések a még tanulmányozható épületeken a legegyszerűbbek, általában csak a fészkes megoldást alkalmazták, a falsíkon túlnyúló gerendavégekkel. A nehezebben megmunkálható, szerényebb keresztmetszetű keményfát általában nem is faragták meg négy- esetleg két oldalán, hanem természetes állapotukban emeltek belőlük falat. A megmunkálás nehézkessége, a faanyag méretbeli kötöttsége eredménye, hogy a Kárpátok északkeleti térségében fellelhető bonyolultabb csapolások és illesztések, a több oldalukon megfaragott boronából történő építkezés a magyar lakosságnál ritkán mutatható ki. A boronafalnál, különösen ha azt természetes állapotban meghagyott gömbfából készítik, szükség van a gerendák közötti rések tömítésére. A Kárpátokban általánosan elterjedt mohával történő szigetelésről az innen keletebbre eső vidékekről már 1589-ből értesülünk, Bethlenszentmiklós (Sínmicolaus): „És az Hasdj81 kokat moual czjnaltatom be" . A néprajzi források a tömítés megoldásáról hallgatnak, saját bontási megfigyeléseim szerint - legalábbis az abaúji Nyíriben és Filkeházán - a gerendák közé vesszőket, husángokat tettek, a mohát nem alkalmazták. 78. BAKÓ Ferenc 1967. 167. 79. VIGA Gyula 1982. 233. 80. LAJOS Árpád 1959. 63-65. 81. H. TAKÁCS Marianna 1970. 239.
