Bencsik János: Paraszti és mezővárosi kultúra a XVIII-XX. században (Miskolc, 1993)
TISZA-MENTE ÉS A HAJDÚSÁG
emlékeznek arra, hogy milyen gazdasági szerepe volt a szőlőnek (amely végső sorban gyümölcs- és zöldségtermelő kert is volt): „A zsellér ember arra törekedett, hogy egy káposztaföldet vagy egy szőlőt vegyen." Ennélfogva a szőlőskertben ritkán alkalmaztak bérmunkást, mindenki maga művelte meg a saját területét. Csupán szüretkor, amikor sürgős volt a munka, számítottak a segícesigre. Ilyenkor a módosabbak az aratójukat, annak a családját, a szegényebbek a rokonságot vagy az ismerősöket hívták. Egy veder állani való szőlő és koszt volt a fizetségük. Hagyományos étkezési rendet tartottak: gulyásoshúst főztek, vagy kacsát, libát sütöttek, melléje lepény vagy béles volt. Üreskaláccsal fogyasztották a szőlőt. Az Irigyliben végül is 154 kétvékás, északi végében pedig 18 változó (a kétvékástól nagyobb) nagyságú parcellát osztottak ki a birtokrendezési pert követően, 1857-ben. Az egyetlen dűlőúttal kettéválasztott területet gerággyávái vették körül, amelyen a dűlőút két végében egy-egy szekeres közlekedésre is alkalmas kaput hagytak. A dűlőút két oldalán diófákat ültettek, s az öreg diófák alatt sorakoznak a fehérre meszelt, jobbára nádtetős kunyhók. A keleti oldalon 36, a nyugatin 54 egyosztatú építmény zömét a XIX. század végén készítették. Közülük 11 már romos állapotban van, de újabbak is épültek. Építőanyaguk, szerkezetük és berendezésük egyaránt számot tarthat a néprajzosok érdeklődésére. Az építmények fundamentum nélküliek. Falaikat többnyire a falu melletti vályogvető gödrökben vetett vályogból emelték. A romos állapotban levő kunyhók egyikének fala ágasokra, karókra fonott vesszősövényből, másikának ültetett, Morcolt napraforgókóróból készült. A vályogsorok közé nádat fektettek, azzal erősítették meg az egysoros (vékony) vályogfalat. A falakat kívül-belül betapasztották, s általában fehérre meszelték, a tövét pedig szürkével (szürke színnel) elhúzták. A falon 80-100 cm magasságban kis méretű (átmérőjük 20-30 cm) lyukat hagytak. Ezek alakja változó: lehet kör, félkör, lekerekített négyzet. Kizárólag a szellőztetésre, a füstelvezetés céljára szolgálnak, ezért gyakran párosával, a szemközti falakon hagyták őket, hogy huzatos legyen a belső tér. Ha nem tartózkodnak a kunyhóban, akkor csutakkal bedugják, elzárják. Vannak azonban nagyobb méretű (30X30 cm), négyszögletes ablakjellegű nyílások is, amelyeket kívülről ablaktáblábal zárják le. Ezeket az üveg nélküli nyílásokat szellőztetésre és világításra egyaránt használják. Mindössze néhány kunyhóban van nagyobb (55X65 cm), üveglapokkal ellátott ablak. A rövid, mindkét végén csapott nyeregtetőt a falakra körbe fektetett sárgerendákhoz erősítették. A nyeregtetőt képező két pár, az átalgerendákkal összeácsolt, felül kakasülővel is megerősített szarufák alkotják, melyeket az épület hosszának 1/3-ára, illetve 2/3-ára helyeztek. Felül gerincfával erősítették össze. Ezekhez támasztották a sarkokról indított, a farozatol képező sarokszar ufókat, szám szerint négyet. Ezekhez a szarufákkal párhuzamosan pótszarufákat fektettek. Végül a fellécezett tetőt náddal borították be. A körül ereszes nádtető elkészítése kellő szakértelmet igénylő munka volt, ezért nádkötökkel csináltatták meg. A nádazást befejező szegest szegély-koporsóval (A alakú deszkatárgy) védték, s ehhez erősítették elöl-hátul a szeges végét rögzítő kalodaléceket. A kunyhók egy részét hosszúeresszcl toldották meg. Az előteret a tető alá vonták, tehát az ácsolt szerkezetű tetőt nyújtották ki az eresz fölé. Az ereszkiképzés változatos módozatait tanulmányozhattuk. Vannak oszlop nélküli ereszek, mások két, három oszlopon nyugszanak, találtunk csak egyik oldalt, illetve mindkét oldalt zárt ereszalját. Az oszlopok lehetnek faragottak, díszítettek, de egyszerű erdei fából is. Az előforduló féloszlopok derékmagasságú könyöklőkre (vályogfal) támaszkodnak. Az egyetlen kétosztatú kunyhónak (amelynek a végében két ló számára elégséges istálló állott, ma már romos állapotban van) gádora van.
