Bencsik János: Paraszti és mezővárosi kultúra a XVIII-XX. században (Miskolc, 1993)

TOKAJ-HEGYALJA

való volt, „le akarván tenni magát helyes lakosul", kéréssel fordult a magisztrátushoz, aki „a Nemes város polgárai közzé bé vétette".

257 Ismét átszervezés zajlott a céhen belül, mert „az eddig volt comisszárius Vida István helyébe Zsibrik Alajos urat rezolválta a prefectus".

258 A belső feszültségre utaló jelek nem szűntek. 1806-ban „Kis Tokaji lakos Illés János maga (Márton) fiának a Szíjgyártó mesterségre lejendő taníttatása eránt Nagy Tokaj várossában lakó satler mester (H)Ellebrandt József eő kegyelmével oly móddal egyességre lépett, hogy 3 esztendőre (...) fiának taníttatásáért 40 Rft-ot fizetni fogna. 20 Rft-ot le is fizetett (...) de Márton fia lakását (!) változtatván Tótfalusi Istvánhoz ment inas esztendejét tovább folytami, Tófalusinál 10 hónapot töltött, majd hozzám jött (nyilatkozott Szabó József mester), eltöltvén (idejét) fel is szabadíttatott."

259 Több mint egy évtized múlva tudhatjuk meg, hogy a nevezett mester, Hellebrandt József honnan is jött Tokajba. „Sikora János satler legényt (aki rimaszombati volt) szolgálatomból elbocsájtottam - panaszolja - , nekem a Kassai Satler Czéhből való satler majszternek elszenvedheteden károkat tett, az általa folytatott kontárkodással."

260 Kérte a magisztrátust, hogy a szíjgyártó legényt „a maga lakhelyére utasítsa vissza". Az eddig elmondottakon túl természetesen számos szakma képviseltette magát Tokajban. Nincsenek adataink arra nézve, hogy ezek a mesterek mely város céheihez csalakoztak. Noha a borászat megkövetelte a rézedények alkalmazását, ennek ellenére Tokajban csak egyetlen rézműves mesterről, Kreizell Andrásról (1778) tesznek említést forrásaink. Mind az apa (s feltehetően), mind fia (Krejczel Dániel rézműves) így jellemezte iparűzésüket: „... tudja azt az egész városunknak lakossai, hogy én Rézmívcs munkámnak cl készített munkáit sok felé vásárról vásárba kínszeríttetett vagyok fáradozni és éllelmemet keresni, különben soha sem élhetnék Városunkban."

261 Egy emberöltő múlva (1808) Krajczel Dániel kéri, „hogy üsztsége alól mentsék fel, (mert) élelmemet és házi szükségemet vásárokrul vásárokra való járásommal tarthatom fel" - írja, s rája kirótt strázsamesteri hivataltól akart szabadulni.

262 A városi számadásokban rézedények vásárlására bukkanhatunk: A granáriumba 2 főző fazekat és 2 serpenyűt vásároltak Krajczell Andrástól.

263 Láttuk már, hogy a görög kereskedők nagy mértékben gátolták a kereskedőket tevékenységükkel. Most csak utalunk panaszukra, mely szerint „az ide való Bétsi portékákkal kereskedő Görögök (...) gyertyával, szappannal, vajjal, túróval, pipával, nem különben gubákkal, üvegekkel és egyéb féle szegény mester embereket és piatzon kereskedő Aszszonyokat illető portékával (...) az által nem kevés gádást és kárt okoznak".

264 Érthető tehát, hogy Tokajban számos mesterség csak nehezen tudott meghonosodni, akkor is egy-egy mester képviselte e szakmákat. A továbbiakban ezeket mutatjuk be. A XIX. század elejéről tudunk egy gyertyamártóról. 1804-ben folyamodott letelepedési szándékával a magisztrátushoz.

265 Ekkor találkozunk Dasz Dániel kalaposmesl&rrel is.

266 Ardény Elias szappanosm&siQr kérelmét azért fogadják el, mert „... a város 257 Uo. No. 54., 1808. No. 51. 258 Uo. 1801. No. 116. 259 Uo. 1806. No. 121. 260 Uo. 1821. No. 63. 261 Uo. törvényszéki ir. 1778. 262 Uo. tan. ül. jkv. 1808. No. 334. 263 Uo. számadások 1792. 264 Uo. investigatio 1772. 265 Uo. tan. ül. jkv. 1804. No. 70., No. 93. 266 Uo. 1804. No. 186., No. 228.