Bencsik János: Paraszti és mezővárosi kultúra a XVIII-XX. században (Miskolc, 1993)

TOKAJ-HEGYALJA

Úgy tűnik, hogy helyénvaló ebben az esetben is óvatosnak lennünk. Hiszen bizonyos, hogy nem vethető össze e táblázat (268 családfő) az 1765-ös városi összesítő eredményével, amelyben kétszer annyi háztartást (!) rendszereztünk, mint a jelen felekezeti tablóban. OSZTÁLYOK, RÉTEGEK, CSOPORTOK A XVIII. SZÁZADBAN Kétségtelenül színes és változatos lehetett a XVIII. századi Tokaj társadalma. Éppen abban a korszakban járunk ekkor, amikor a nagy háborúskodások - a török hódoltság, a kuruc-labanc harcok, a Rákóczi-féle felkelés - elültével hosszú, több mint évszázadnyi békés kor köszöntött hazánkra. Ez a lassan stabilizálódó korszak kedvezett mind a gazdasági, mind a társadalmi fejlődésnek.

158 E fejlődés potenciális területei mindenekelőtt a feudális kötöttségektől többé-kevésbé mentes (a szabad királyi, illetve a mezővárosok) városok lehettek.

159 E kiváltságolt közösségek sokkal alkalmasabbak voltak a dinamikusabb fejlődésre, mint a jobbágyfalvak. Természetesen e mezővárosok sorában találjuk Tokajt is, amelynek gazdasági adottságai kedvezőek, következésképpen társadalma sokszínű volt. Az előzőek fokozottan igazak a hegyaljai borvárosokra, ahol - éppen a szőlőművelés, borgazdálkodás révén - már a XVII. században a bérmunkára, pénzgazdálkodásra rendezkedhettek be.

160 Ezekről győzhettek meg bennünket mind ama tények, melyeket az előző fejezetekben már elmondottunk. 1. A nemesek Ha e kiváltságos osztályról akarunk nyilatkozni, akkor el kell mondanunk, hogy helyben tekintélyes szőlőbirtokokkal rendelkeztek.

161 Azonban mindjárt hozzá is fűzhetjük, hogy e megállapítás a birtokos nemességre, elsősorban is a főnemesség tagjaira vonatkozik. Ezeket már név szerint is felsoroltuk. Azt is tudjuk, hogy e főnemesi (sőt középnemesi) családok helyben extraneus birtokosok lévén, Tokajban egy-egy udvarházzal, kúriával rendelkeztek, amely a szőlőműveléshez kapcsolódó majorság (üzem) színtere volt. Természetesen a fentieken kívül Tokajban is élhettek jelentős számban kisnemesi családok, feltehetően már a XVII. század végétől, mert Hegyalján is fontos szerephez jutott ez a török-kuruc korszakban jobbára katonáskodó réteg. Gazdálkodásuk alapját a szőlőművelés képezhette. Ezeknek a kisnemeseknek több-kevesebb szőlőjük s lakóházuk tartozékaként kezelt, évenként újraosztott rétjük, továbbá legelőjük, illetve legeltetési joguk volt. Pontosabban a város egész közösségével együtt, tehát faluközösségben művelt rét és legelő hasznával számolhattak. Miután a szőlő forgalma szabadon zajlott, csaknem tetszőleges nagyságú szőlőbirtokot szerezhetett még az armalista nemes is. A Tokajba telepedett kisnemességet aligha korlátozta földesúri hatalom, helyben a kamara joghatósága abban, hogy szabadon gazdálkodhassanak, miután a létalapot jelentő szőlőbirtokhoz korlátozások nélkül hozzájuthattak. Természetesen az esetek döntő többségében csupán dézsmás szőlőről lehetett szó. Magyarázatként kell hozzáfűznünk, hogy a jobbágyfalvak158 Kosáry Domokos 1990. 31. és 80. Frisnyák Sándor 1980. 37-73. 159 Granasztói György 1980., Eperjessy Géza 1967., Bácskai Vera Bp. 1965. 160 Orosz István 1960. 3-70. 161 Bencsik János 1991/a. 151-180.