Bencsik János: Paraszti és mezővárosi kultúra a XVIII-XX. században (Miskolc, 1993)

TOKAJ-HEGYALJA

Egyházi tárgyú mü a tokaji kapucinusok könyvtárából a római katolikus plébánián ségre törekedett azzal, hogy az éves adóteher kivetésének személyes (kisüzemi) alapját keresték a konskriptorok. Ebből következhet, hogy megítélésünk szerint a város népességének jelentős (ha nem is teljes) részét szerepeltették az összeírok. Az 1773-as „regestrum" éppen az éves adóteher kivetésének jogi-formai alapját termetette meg, hiszen a porciózáshoz készült segédletnek. Ezért a népesség (családfők száma) közel teljesnek tekinthető. Nem így az invesztigáció, majd annak eredményeit figyelembe véve szerkesztett urbárium. Ebben az a 217 jobbágy (paraszt) szerepelt, amely feltehetően a város paraszti (nemtelen) osztályát, a paraszti osztály gerincét alkothatta. Bizonyos, hogy az eddigieket jól kiegészítette az a 3 évvel később, 1777-ben szerkesztett urbárium, amelyet más földesúri célok szolgálatába állítottak. Csaknem bizonyos, hogy Tokajban összeírták külön-külön a jól elkülönülő társadalmi osztályokat, rétegeket, melyeket egymástól bizonyos jogok és kötelezettségek határoltak el. Ezt az urbáriumot a taxás lakóházak összeírására alapozták. Miként írtuk, Tokajban e lakóházak külső tartozékai (apertinentia) mindössze a kaszáló rétek és a közösen használt legelők voltak. A házak nagysága, illetve szerkezete határozta meg a földesuraságnak fizetendő taxa mértékét. A kaszáló rétek mértékegysége az 1777-es urbáriumban is talán a szokásos „embervágó rét". Éppen ezért különösnek tekinthetjük, hogy az armalista nemesség tagjai között alig volt olyan személy, aki fél egységnél nagyobb területtel rendelkezett volna.