Bencsik János: Paraszti és mezővárosi kultúra a XVIII-XX. században (Miskolc, 1993)
TOKAJ-HEGYALJA
megelőző invesztigációt is, amelyben 206 szabad meneteld házas zsellér, 10 hazátlan zsellér nevét olvashatjuk. 3. forrás: A város 1777-es urbáriuma, amely valószínű azért készült, mert jegyzékbe vették a városban lakóházat birtoklókat, továbbá a lakóházak után járó rét minőségét és mennyiségét. A telek után járó rét Tokajban sohasem kaszálható kétszer. Miután a rét a lakóház tartozéka volt, ezért előfordult, hogy egy személyt kétszer írtak össze, továbbá közösséget (mint a debreceni piaristák), illetve a városban lakó armalista nemességet is szerepeltetik. Ezért ez az urbárium igen fontos lehet a város népességének megállapításakor, illetve segítségével jól tanulmányozható a település társadalma. Szám szerint 250 házas zsellér, 12 házaüan zsellér, 8 urasági szolga, továbbá 53 nemes (pontosabban nemes tulajdonában lévő lakóház) neve olvasható ebben az urbáriumban. Érdemes megjegyeznünk, hogy talán ez az első olyan összeírás Tokajban, amelyben először szerepeltették a kistokaji családokat, összesen 23 zsellért, 2 armalista nemest. II. SZ. ÖSSZESÍTŐ TÁBLÁZAT TOKAJ VÁROS TÁRSADALMÁNAK TANULMÁNYOZÁSÁHOZ (1773-1777 közötti évek) Név Állapot, foglalkozás Gazdasági adatok 1773 1774 1777 1. Alamási György jobbágy 5 kapa szóló van van van 2. Almási Lukácsné özvegy jobbágy, mizerábilis 4 kapa ua. van van van 3. Almási Mihály jobbágy van ? ? 4. Amberger József jobbágy, dobhordozó van 5. Antal László* görög van 6. Asztalos János jobbágy 6 kapa szóló van van van 7. Aranyi István jobbágy van van 8. Augusztin Tamás jobbágy van 9. Ács Miklós jobbágy van 10. Dolinszki Ács Péter jobbágy van 11. Arvai György jobbágy, mizerábilis van 12. Bagdi Mihály jobbágy 4 kapa szóló van van van 13. Bajusz István jobbágy van 14. Bakó György jobbágy 2 kapa szóló van van van 15. Baksai Ferenc jobbágy ? ? van 16. ? Baksai Ferenc jobbágy, porciózó 9 kapa szóló van van van 17. Balázsi János jobbágy 7 kapa szóló van van van 18. Ballá István jobbágy van 19. Ballá János jobbágy van van 20. Balogh István jobbágy 3 kapa szóló van van van 21. Balog László jobbágy van 22. Bana Mihály jobbágy van 23. Barta János jobbágy van 24. Batta Mihály öreg jobbágy, halász van van 25. Batta Mihály obsitos, taligás van 26. Batta Mihály ifjú jobbágy, halász 3 kapa szóló van van van 27. Bálint Mihályné özvegy jobbágy, mizerábilis van 28. Bánn Ferenc lakó van