Bencsik János: Paraszti és mezővárosi kultúra a XVIII-XX. században (Miskolc, 1993)

TISZA-MENTE ÉS A HAJDÚSÁG

ADATOK A HAJDÚSÁGI PÁSZTOROK SZÁRMAZÁS SZERINTI ÖSSZETÉTELÉHEZ A Hajdúság és a Hortobágy hagyományos állattartásának és mintegy reliktumként megőrződött pásztorkodásának néprajzi vizsgálata előrehaladott. Ennek ellenére a kutatás további részletekkel gazdagíthatja egy-egy területének, így a sőretartásnak is az eddig feltárt néprajzi képét. A sőretartás a külterjes állattenyésztésnek kétségtelenül egyik legjövedelmezőbb ága volt, illetve maradt még a XVIII. század végén is. Noha a marhahizlalással és -értékesítéssel foglalkozó tőzsérok, göbölyösök, sörésck között az alföldi városok (Debrecen, hajdúvárosok stb.) cívisei még ekkor is jelentős számban találhatók, ennek ellenére a magyar Alföld gazdasági lehetőségeire épülő, s a nyugati (csaknem kizárólag ausztriai) piacokra irányuló moldvai és erdélyi „tranzit" szarvasmarha-kereskedelem örmények és görögök kezén volt.

1 A továbbiakban a Hortobágy környékét bérlő, a „tranzit" marhakereskedelemben résztvevő kereskedők tevékenységéhez szeretnénk néhány levéltári forrás felhasználásával adatokat szolgáltatni.

2 A Hortobágy mellékén, így Balmazújvároson is a sőre ma is jól táplált, kövér állatot (nemcsak szarvasmarhát) jelöl. Általában jelzőként kövér, kövéres jelentésben alkalmazzák, de előfordul főnévi jelentésben is: „Úgy él, mint a sőre", „Úgy meghíztál, mint a sőre". A sőrés továbbképzett alak családnévként is előfordul a hajdúvárosokban, Tiszacsegén. Az okleveles forrásainkban a sőrésse\ a hízott állatok pásztorlásával foglalkozó egyént jelölnek. Földrajzi nevekben is fel-felbukkan, mint Hajdúnánáson a Sőreföld. Balmazújváros egyike azoknak a Hortobágy melléki településeknek, amelyeknek nagy határát javarészt szikesek, a Hortobágyhoz tartozó legelők alkotják.

3 A településtől távoli külső legelőkön, így a Daraksán, a Vókonyán rendre bérlők legeltettek, s hol egy-egy kommunitás, hol nagyobb tőzsérék vették bérbe ezeket a határrészeket. Tudunk arról is, hogy a XIX. század fordulóján (1796, 1799, 1802) Daraksát a Kisújszállási Redemptus Közbirtokosság használta.

4 Az árendásoknak e szikes legelőkön elsősorban szilaj és félszilaj gulyái, illetve ménesei hevertek. Más pusztákon, mint a Horton vagy a Szegi legelőn gazdag kereskedők hizlalták sőrecsordáikat, juhnyájaikat. Róluk mind a Szabolcs vármegye által készített nemesi, mind a pásztorok összeírásai hírt adnak. Az 1770-es

5 és az 1790-es

6 nemesi lajstromokban egyaránt szerepelnek, mint akik a balmazújvárosi legelőket bérlik. Az 1790-es összeírás vagyoni állapotuk árendával összefüggő részletét is kimutatja. Eszerint: Jakabffy Kristóf 100 ökörrel, Lászlófy Emánuel 100 ökörrel és 10 lóval, 1 Gaál László 1966. 110, 278. 2 Giday Kálmán 1941. 147., Giday Kálmán 1943. 255-256. 3 Balmazújváros 44 624 kat. h.-as határából 22 139 kat. h. legelő és 3205 kat. h. rét, vagyis több mint 50%-a. Jékelfalussy József 1897. 462. 4 Szabolcs-Szatmár megyei Levéltár (a továbbiakban SzSzML) Acta Politica fas. 12. No. 1187. 1796.; ou. fasc. 15. No. 902. 1799.; uo. fasc. 2. No. 853. 1802. 5 Uo. fasc. 35. No. 13. 1770-es nemesi összeírás. 6 Uo. fasc. 5. No. 405. 1790-es nemesi összeírás.