Goda Gertrud: Izsó Miklós, 1831-1875 (Miskolc, 1993)

gezte a filológus írókról kialakított elképzelését. Visszanyúlt az 1864-ben mintázott Révai és az 1873-ban tervezett Eötvös-emlékművekhez; Dugonics András, akárcsak Révai, piarista pap-tanári öltözetben jelenik meg reverendában és a méltóságjelző cingulussal. A szépen díszített hosszú kabát őt is tömbszerűvé redukálja, de ezúttal a szobor belső mozgása megmarad. Attribútumul könyvet tart; a honfoglalás korában játszódó kulcsregényét; az Etelkát. Ezúttal Révai orátori mozdulata elmarad, s Dugonics Eötvös karba font kéztartásából kiindulva támasztja meg fejét. „Ágyban fekvő, nehéz beteg vagyok hová nagy meghűlés következtében kerültem - írja utolsó levelében a művész. - Azon kérelmem van a tisztelt Bizottsághoz, küldené meg nekem írásban a szoborra tett észrevételeit postafordultával, különösen a lényegesebbeket mivel semmi veszíteni való időm nincs. Rögtön hozzá kell látnom a nagy mintázat előmunkálataihoz, annyival is inkább, mivel egy segédet külföldről hozattam."

1 (Minden bizonnyal Antonio Pettonra gondolt.) Mivel Izsó 1875. május 28-án elhunyt, munkájátaz eredeti elképzeléséhez hűségesen ragaszkodva Huszár Adolf fejezte be. Madarász Viktor vállalta annak felügyeletét, s hamarosan Bécsben Röchlich ércöntödéjében végleges formát nyert. (Conti Lajos munkája a szobrot környezetéből szépen kiemelő lábazat.) A közadakozásból, ritka gyorsasággal felállított emlékművet 1879-ben avatták fel. Ma is ott áll a szegedi egyetem előtt, de már nem az eredeti helyén. Egy térrendezés alkalmával az egyik napról a másikra áthelyezték, s ezt az eseményt a „Meglépött, mint Dugonics" szólás őrzi a város emlékezetében. Amilyen gyorsan sikerült emlékművé avatni Izsó félbemaradt Dugonics-tervét, olyan soká készült el fő művének szánt Petőfi-szobra (1882), s csak a millennium esztendejében leplezték le, tanítványának, Mátrai Lajosnak közreműködésével Széchenyi emlékművét Sopronban. Munkái mindig az érdeklődés középpontjában álltak. Szabad mintázatú festett gipszmásolatai, mint népművészeti alkotások bukkantak fel, s kisplasztikáinak rosszul értelmezett porcelánváltozatai ma is forgalomban vannak. Alkotásai féltve őrzött kincsei a magán- és közgyűjteményeknek. Gipszben porladó remekeinek végleges művészi anyagba való kivitelezésével nem lehet sokáig várakozni, csakúgy, mint szobrainak újnézetű, a térélményt hitelesen visszaadó képi felvételeivel. E kiadvány megpróbálja a „magyar művészettörténetírás Izsóval szembeni nagy tartozását" enyhíteni műveinek számbavételével. Kutatási eredményeimen túl a nagy elődök: Fülep Lajos, Lyka Károly, Szentiványi Lajos, Soós Gyula és Végvári Lajos bölcs értékelései és gondosan összegyűjtött adatai voltak számomra iránymutatók. * * * Az életrajzba Izsó nevével összefüggésbe hozható valamennyi munkát próbáltam egybegyűjteni és rendszerezve elhelyezni a címváltozatok megőrzésével. A művészi anyagba kivitelezett szobrok faragómintái és vázlatai a számot megelőző, a szerzőtől való hiteles másolatok pedig a számot követő betűvel jelzik összetartozásukat. A másodpéldányokat az index mutatja.