Dobrossy István szerk.: A miskolci Avas (Miskolc, 1993)

Az Avas betelepültsége az őskőkortól az újabb kőkorig (Ringer Árpád)

ő sem kerülhette el. Erről évek után így emlékezik meg: „Boucher de Perthes sorsa magyar földön is mintha kicsinyben ismétlődésre kelt volna... az első három tárgyat... paleolithnak tekintettem, és leírtam, tehát mint elsőt a magyarok földjéről, amelyre nézve fennállott a feltevés, inkább tévedés lehetősége, hogy az ősember elterjedése magyar földre nem nyúlt át. Mi természetesebb, mint az, hogy ellenem, aki az ellenkezőt bizonyítottam, szintén ádáz harc indult."

2 Ezt a harcot azonban - mint tudjuk - sikeresen megvívta. A miskolci paleolitokat először a Természettudományi Társulat 1893. február 19-i ülésén mutatta be. Majd az Országos Régészeti és Embertani Társulatnál 1893. február 28-án Hampel József, az akkori legnagyobb magyar régész ismertette azokat. Itt történt, hogy Halaváts Gyula (geológus) kétségbe vonta Herman Ottó meghatározásának jogosságát, nevezetesen, hogy a szakócák Chelléen - vagyis alsó paleolit korúak lehetnének.

6 Ezek ugyanis a Szinvától mindössze néhány méterre, a Bársony-féle ház alapjában 2,5-3,0 m mélységből, majdnem a patak szintjéből kerültek elő. így - érvelt Halaváts nem lehetnek diluviális, vagyis pleisztocén ősemberi kőszerszámok, hiszen a Szinva árterén, alluviális = jelenkori üledékszintben feküdtek. A sokszor személyeskedésig menő vita ezzel vette kezdetét, de úgy, hogy egyúttal ezen a ponton azonnal meg is feneklett. Hiszen a leletek mellett perdöntő őslénytani maradványokat nem találtak, ami akár a jég-, akár pedig e jelenkori besorolást egyértelművé tehette volna. Az elmozdulást a holtpontról - hosszú évek után - három esemény segítette elő. 1903-ban megjelent Moriz Hoernes Európa őskőkorát tárgyaló monográfiája, amiben a miskolci paleolitok is méltatásra kerültek.

1 HermannaW valósággal szárnyakat adott ez a munka. Egészen meglepő módon még a tőle megszokott konokságát is feladta - legalábbis a téren, hogy hajlott a külföldi szaktekintély szavára -, és maga is jóval fiatalabbnak, felső paleolit Solutréen korinak határozta át az eredetileg Chelléennek vélt leleteket. Ezt azonban teljes bizonyossággal csak akkor vetette papírra, amikor 1905 augusztusában Dobos Ferenc kezébe adta azt a gyönyörűen megmunkált levél alakú „nyílkövet" - ahogyan Herman mondta -, amit még 1901-ben. talált az Avasi temetőben, sírásás közben. Ez a franciaországi Solutréen típusokat idéző darab döntött, és 1906-ban napvilágot látott a híres Zum Solutréen von Miskolc (A miskolci Solutréen kérdéshez) című értekezése.

4 Ezután már csak a betetőzés hiányzott. Ebben egy „majdnem véletlen" sietett Herman segedelmére. Történt ugyanis, hogy 1906-ban Herman kebelbarátja, Darányi Ignác került a földművelésügyi tárca élére. Hermámnak csak egy szavába került, hogy Darányi elrendelje a tárca hatáskörébe tartozó Magyar Királyi Földtani Intézetnél Miskolc környékének földtani rcambulációját - újratérképezését - és egyúttal a bükki barlangok rendszeres feltárásának megkezdését. Az előbbit Papp Károly végezte el,

3 az utóbbinak pedig - Herman útmutatásai alapján - Kadic Ottokár látott neki.

6 A Kecske-lyuk és a Büdöspest 1906-os eredménytelen próbaásatása után 1907-ben a miskolci Bükk-vidék legnagyobb barlangjában, a Szeletában jégkori állatok - főként barlangi medve - maradványai mellől napfényre bukkantak a magyarországi ősember létét fényesen bizonyító, s azóta világhírűvé lett pompás babérlevél alakú kovakő lándzsahegyek, a Szeleta kultúra jellegzetes „vezéreszközei".