Dobrossy István szerk.: A miskolci Avas (Miskolc, 1993)

A miskolci Avas. A felszínfejlődés fő kérdései (Ringer Árpád)

A miskolci Avas. A felszínfejlődés fő kérdései A

miskolci táj panorámájának jelképe a 60-as években épített kilátó és televíziótoronnyal megkoronázott Avas. A 234 m tengerszint feletti magasságba emelkedő, 114 m relatív magasságú tetőről szép kilátás nyílik a Bükk, a Sajó-völgy, a Cserehát dombvidéke, a távoli Tokaj-Eperjesi-hegység, illetve a Nagyalföld felé. A domb minden oldalról elhatárolódik környezetétől. Északon meredek és magas, keleten enyhén lépcsős, délen menedékes, nyugat felé pedig viszonylag alacsony meredek lejtő veszi körül. Egy nyugat-keleti elméleti keresztmetszetben az Avas-tetőt a Felső- és Alsó-Szentgyörggyel Avas-hátnak, a keleti enyhén lépcsős lejtőt Avas-oldalnak és nagyjából a Budapest-Miskolc országúttól keletre a Rendező pályaudvarig, illetve északra a Szinváig húzódó alacsonyabb részt Avas-lábnak nevezhetjük. Már a régi Miskolcról készült első ábrázolásokon is az Avas északi lejtője és az Avas-tető tűnik fel mint a város látképének szimbóluma. Az, hogy az Avas legmagasabb pontja éppen az impozáns, legmeredekebb északi lejtő felett van, közvetve bár, de lényegében a geológiai szerkezetből adódik. A domb harmadidőszaki építő kőzetei - amelyekből a lepusztító folyamatok a mai formát kialakították - egy olyan ún. táblarögre települnek,

1 ami a mélyben a Bükk hegység karsztos tömegéhez tartozik, s nagyjából trapéz alakú. A trapéz oldalait nyugat-kelet, északnyugat-délkelet és észak-déli irányú ún. tektonikai vetők határolják. Az elmúlt néhány százezer év során azután ez a rög északnyugatról délkelet felé asszimetrikusan kibillent, a felszínre örökítve át a mélyebb szerkezet dőlését. Az Avas mai morfológiai formájának kialakulása a napjaink előtt mintegy 3,2-2,4 millió évvel kezdődött utolsó földtörténeti jégkorszak, a Pleisztocén folyamán történt. A domb az ún. relief-inverzió vagy felszínfordulat iskolapéldája. Az Avas-tetőn és a Felső-Szentgyörgyön az építkezés földmunkái során számos helyütt kerültek elő annak a vízfolyásnak a kvarcit és kvarckavicsból álló lerakódásai, amelyek az Ös-Sajó vízrendszerének igen régi folyásirányához és szintjéhez tartoznak. Másképpen az Avas-tető és a Felső-Szentgyörgy még annak a szintnek az emlékét őrzi, amely egykor az Ős-Sajó völgytalpát alkotta. Ennek a kavicsos üledéknek a korát, amely a miocén kunsági emeletének tengeri üledékére települt, a földtörténeti pliocén időszak végére és/vagy a pleisztocén legelejére helyezhetjük. A már említett tektonikus vetőrendszer, amely a tágabb földrajzi környezet felszínfejlődésének szerkezeti meghatározója e kortól kezdődően, szinte sakktáblaszerűen darabolta fel a földkérget. A vetőrendszer a földtörténeti pannon időszakban alakult ki és a