Dobrossy István szerk.: A miskolci Avas (Miskolc, 1993)

A lakótelep (Tóth Pál)

sen megszűntek. Ennek megfelelően pedig a lakók túlnyomó részének elégedettsége a beköltözésük óta eltelt idővel együtt nőtt. A lakótelepek kritikusai, legelszántabb bírálói sohasem a lakók voltak, hanem újságírók, építészek, politikusok. Mégis mindannyian a lakókra hivatkoztak. Eleve abból indultak ki, hogy ezeknek az új lakótelepeknek a lakói egyfelől a város hagyományos, megszokott formáit siratják vissza, másfelől pedig nagyon rosszul érzik magukat ezekben az új lakónegyedekben. A lakótelepi lakó lenne tehát a koronatanú? Aligha! El kell oszlatnunk egy tévhitet: egyetlen szociológus sem állította, és egyetlen empirikus vizsgálat sem bizonyította, hogy a lakótelepeken élő emberek a város megszokott, hagyományos formáit siratnák vissza. Inkább az ellenkezője igaz. München négy, igen nagy lakótelepén - a Fürstendried-Ost, a Fürstendried-West, a Parkstadt Bogenhausen és a Hasenbergl lakónegyedekben - végzett empirikus vizsgálat adatai azt mutatták, hogy a megkérdezettek több, mint 80%-ának nem volt kifogása sem a házak telepítése, sem a telepek városperemi pozíciói, sem a házak zöldbeágyazottsága, sem a hagyományos értelemben vett utcák hiánya ellen. Nagyjából megfeleltek az ott élők elképzeléseinek, várakozásainak. Pedig a lakók zöme már több, mint egy évtizede élt ezekben a városrészekben. Egy Stuttgartban végzett reprezentatív felmérés során kiderült, hogy 100 megkérdezett lakótelepi lakosból csak 8 kívánkozott olyan környezetbe, ahol az ember kifejezetten érzékeli a nagyvárosi életet, és 100-ból 59-en nyugodt, de minden komforttal ellátott, természetközeli környezetben kívánt lakni. A müncheni Perlach lakónegyed első időszakában, tehát amikor még igen nagy hiányosságok mutatkoztak, számos közintézményt még nem adtak át, rendezetlenek voltak a közterületek stb., végeztek egy vizsgálatot. A megkérdezettek túlnyomó többsége ennek ellenére igen elégedett volt a lakásával. Ez a pozitív értékelés, amelyhez egyébként teljesen hasonlóak a meglehetősen kevés számú hazai vizsgálatok eredményei is, arra vezethető vissza, hogy az új lakótelepek sok lakójának a lakótelepi lakás oldotta meg sokéves lakásproblémáját. Ráadásul ezek a lakótelepi lakások kényelmesebbek, korszerűbbek voltak, mint amit a beköltözők többsége korábban ismert. Azt sem szabad figyelmen kívül hagyni, amikor a lakótelepi lakosok meglepően pozitív megítéléseit értékeljük, hogy nagyon sok ifjú házas itt, az új lakótelepeken jutott első lakásához, a beköltözés összekapcsolódott a házasságkötéssel, a gyermek születésével, a fiatal korral, és más, az életet meghatározó döntésekkel és emocionális élményekkel. Az előbbiekben igen vázlatosan említett külföldi példákkal teljesen megegyező eredményekhez jutottak a hatvanas évek második felében és a hetvenes években végzett hazai empirikus vizsgálatok is. Mégpedig annak ellenére, hogy a példaként hozott müncheni vagy más német lakónegyedeket össze sem lehet hasonlítani a velük nagyjából egy időben felépített magyarországi lakótelepekkel. 1967-1968-ban az ország néhány reprezentatív lakótelepén - még az ún. középblokkos korszak lakótelepeiről van szó -, mint amilyen a lágymányosi, a debreceni Új Élet Park, az Uránváros, a szegedi Odessza - azt találták a kutatók, hogy a mintába került családok 71%-a teljesen, 24%-a részben elégedett, és csak 5% elégedetlen a lakóteleppel. A legmagasabb arányban éppen a lakótelepek sajátos beépítési módjával voltak elégedettek, éppen azzal, amit a lakótelep-kriti-