Dobrossy István szerk.: A miskolci Avas (Miskolc, 1993)

Miskolc Avas városrész településtudományi összefüggései (Horváth Béla)

Állandó jellegű figyelő és tudományos, gyakorlati vizsgálatokat, megfigyeléseket kell rendszeresíteni a talajcsúszások és azok következményei elhárítása érdekében, dön­tően a megelőzést előtérbe helyezve. Átfogó üzemeltetési tanulmánytervet célszerű kidolgozni, ebben olyan egységeket, természetes és összetartozó területeket kijelölni, amelyek révén a városrész üzemeltetésé­ben lényeges minőségi és mennyiségi változás érhető el. E tanulmánytervnek döntő feladata a vállalkozásba adás területi és naturális normáinak, vagyis a pályázatok kiírásá­nak a megalapozása, a végrehajtás ellenőrzése. A munka keretében nemcsak a lakóterületi egységeket (I—II— III. ütem), hanem az Avas teljes területét felölelő megoldást szükséges kidolgozni. A pihenőteraszok, kilátó, sétautak és pincesorok továbbfejlesztésére, közmű­vesítésére, a városi és idegenforgalmi jelentőségére is kiterjedően olyan tanulmányra van szükség, amely egyrészt a történeti értékek (Szent György-templom és kovaműhelyek) és környezetük rendezésével, a szőlőkultúra újraélesztésével a helyi jelleget kiemelve jövedelmező megoldást nyújt. Megoldásra vár a diósgyőri vasút melletti és különösen a terület északnyugati irányú védőfásításának telepítése és folyamatos karbantartása. Ennek keretében a lehetséges sport és különösen a téli sportlehetőségeket előtérbe helyezve célszerű eljárni. A városrészközpont területére a megváltozott körülmények miatt a korábbi tervpá­lyázat anyagát és a templom telepítését is figyelembe véve átfogó új koncepció kidolgo­zása szükséges olyan ütemezési és megvalósítási feltételek mellett, hogy az folyamatosan és önálló szakaszokban végrehajthatóvá váljon. A városi televízió adásait nagyobb mértékben szükséges hasznosítani a városrész gondjainak, lehetőségeinek bemutatására, és a jobbítás feltételeinek kidolgozására. Ennek keretében a lakásszövetkezet, a művelődés és kultúra, könyvtárügy és az intézmények szorosabb együttműködésével a városias közérzet és a kultúra, bemutatók számának növelésével a kölcsönhatások és önszerveződésekre támaszkodva javasolt eljárni. A Miskolc-Avas városrész egésze a város egyik legnagyobb fekvését és történelmét egyaránt meghatározó természeti adottságának, kiemelkedő érték, amelynek továbbfej­lesztése, korszerű működtetése a város polgárainak, lakosságának, intézményeinek, gaz­dálkodó és vállalkozó rétegeinek jövőjét megalapozó kötelessége. Horváth Béla

Next

/
Thumbnails
Contents