Dobrossy István szerk.: A miskolci Avas (Miskolc, 1993)

Az Avas fotografikus képe (Tarcai Béla)

búmnak, amely „Miskolc gyásza" címmel jelent meg, könyvészeti értékét, tartalma mellett az adja meg, hogy minden egyes példányba kézzel ragasztottak be 10 db eredeti fényképet.) De Szinaynak köszönhetjük az Avas talán legrégibb, ismert fényképi ábrázolását ugyancsak az árvízi albumból. Ez a Szinva-parti kép valójában nem az avasi templomot kívánta ábrázolni, hanem a közvetlenül alatta levő házak pusztulását. A háttérben mégis megjelenik és információt ad a hegy északi lejtőjének akkori állapotáról (1. kép). A századforduló körüli időszak országos hírű panoráma-fényképésze Vdncza Emma volt, aki a minden fényképész számára óriási ösztönzést jelentett millenniumi kiállításon tűnt fel miskolci és környéki panoráma képeivel. Az ő technikája abban volt újszerű és egyedi, hogy több képet olyan tökéletesen illesztett össze, hogy a ragasztás helyét még a legfigyelmesebb szemlélő sem vehette észre. Ezzel Váncza Emma a nehezebb utat választotta, mert vásárolhatott volna magának az éppen akkor divatba jött többféle panoráma-felvevőgépek közül, amelyek már akkor 130 fokos szöget bezáró képsorozat készítésére voltak alkalmasak. Váncza Emma panorámaképeiről az ezredéves kiállításról szóló beszámolók tudósítanak, de találhatunk adatokat leánya, Forst Margit visszaemlékezéseiben is. Innen tudjuk, hogy az autodidakta festő és fényképész, a neves „képíró" Wántcza Mihály unokája, megengedhette magának, hogy napszámossal cipeltesse fel a kiszemelt magaslati pontra állványos műtermi gépét. A fényképezés segédeszközei közé tartozott ekkor a fejsze is, hogy a szabad kilátást biztosítani lehessen. Sajnos, a panorámaképeket is őrző 30x40 cm-es lemezek a világháború idején, a Hunyadi u. 10. szám alatti ház pincéjéből eltűntek, mert a háborús események során elpusztult ablaktáblákat valahogyan pótolni kellett. Az eddig említett és a városfényképezésre ösztönzőleg ható eseti és egyedi tényezők mellett utalnunk kell még egy korszakos jelentőségű technikai vívmány, a fénykép nyomdai sokszorosítását megvalósító cinkográfia megjelenésére. Az 1890-es évek elején általánossá vált eljárás leegyszerűsítette a fényképek átvitelét és szinte korlátlan számú másolat előállítását tette lehetővé és kiszorította a piacról a nálunk már 10-15 éve ismert, de körülményes és drága fénynyomó technikát. Ezzel megnyílt az út az anzix, a fényképes levelezőlap divatja előtt. Időközben azonban a városban és az Avas körül is történt egy s más. A „rendesen és csinosan" épített főutcái házak között, a 90-es évek elején megnyílt az Erzsébet tér, s ezzel a Korona Szálló ablakából, de még az utcáról is kitűnő rálátás nyílt a fáktól, bokroktól megtisztított domboldalra. A megnyugtató arányokkal szerkesztett és valóban csinos házakkal határolt teret dél felől hatásosan zárja le a templom zöldbe ágyazott foltja s ezzel nem csupán fotografikus élménnyé, hanem Európa talán legszebb terévé is magasztosul. Nem csoda tehát, hogy a fotográfusok - profik és amatőrök egyaránt - minden korban lelkesen kapták lencsevégre a teret. Fényképezték a szálloda ablakaiból, a földszintről, a szomszédos lakóházak tetejéről és még helikopterről is. A legszebb tér így egyúttal a legelcsépeitebb miskolci motívum is lett, mert pl. a levelezőlap-gyártók ebből tudták a legtöbbet eladni.

4 Az anzix-divatnak kétségtelen előnye, hogy olcsón juttatja az érdeklődőt városképi élményhez, de ugyanakkor be is szűkíti a fantáziát, mert utánzásra ingerel és elvonja a figyelmet a részletektől, kényelmességre csábít, mert sablonokat ismételget. A mi Avasunkkal kapcsolatosan is sablonná merevedett néhány „felállási pont", mint a már említett Erzsébet tér, az egykor volt Rákóczi utcai híd, a Felső-Papszer, a Toronyalja és újabban