Dobrossy István szerk.: A miskolci Avas (Miskolc, 1993)

Az Avas-észak rendezésének ötven éve (1880-1930) (Zimányi Katalin)

Az Avas-észak rendezésének ötven éve (1880-1930) város kialakulásában, elhelyezkedésében, terjeszkedésében döntő szerepet játszó Avas évszázadokon át elsősorban magántulajdonban volt. Tetején szántóföldek, JL -1. lejtőin gyümölcsöskertek és szőlők, valamint borpincék céljaira kialakított telkek foglalták el nagy részét. Az északi oldal részben a református egyház tulajdonában volt. A magántulajdonosok természetesen csak a telekhatárokon belüli állapotokkal törődtek. A foltokban „senki földje"-ként megmaradt területek, gondozatlan, elhanyagolt bozótosok, köztulajdonként bárki - elsősorban a gyerekek és a lumpen elemek - számára megközelíthetők voltak. Miskolcon a városszépítő mozgalom őse, a „Szépészeti Bizottság" először 1855-ben alakult meg. A legelső írott „szépítészeti szabályok" megfogalmazására pedig csak 1867ben került sor, amikor a városi képviselő-testület azt határozatba is foglalta. Ez a szabályzat azonban még nem tesz említést külön és hangsúlyosan az Avasról; csak kötelez egy bizottságot, hogy a rendőrséggel karöltve és együttműködve negyedévenként végigjárja a nyilvános tereket, parkokat, utcákat, hogy megállapítsák a tennivalókat. A bizottság fő gondja és célja kiemelt feladatként akkor és még az elkövetkezendő tíz évben is, a Népkert kiépítése, parkosítása és szépítése volt. Az Avassal az Avasbizottság foglalkozott, amely az 1870-es évek elején már működött, bár igen korlátozott érdeklődési körrel és funkcióval. E testület próbálta összefogni a telek- és pincetulajdonosokat, kevés közös ügyük intézését elvégezve. Tulajdonképpen az utak karbantartásának figyelemmel kísérése, azok javíttatása volt az egyetlen érdemleges teendője. Az Avasbizottság akkori elnöke - Doleschall Gábor - egyik felhívását a Borsod-Miskolczi Értesítő 1872. évfolyam 52. számában tette közzé a kisavasi pincetulajdonosokhoz intézve: „...az illető urakat, s érdekelt feleket felszólítom, hogy a hozzájuk küldendő nyugtákat elfogadni, s azonnal kifizetni szíveskedjenek, minthogy pénzkészlet nélkül a szükséges vállalkozóval értekezni nem lehet"... a kátyúk, vízmosások feltöltése érdekében. E felhívás egyértelműen bizonyítja, hogy az avasi utak fenntartása nem a város, hanem a telektulajdonosok kötelessége volt. Az útkarbantartás, csináltatás minden év tavaszán újra és újra visszatérő feladatként jelentkezett. Időnként a szokásosnál is járhatatlanabbá vált, hiszen az Avas gyakran megcsúszott és még nem voltak a támfalak sem kiépítve. Az egyik ilyen esetről számolt be a maga körülményes módján a BorsodMiskolczi Értesítő, az 1880-as évfolyam 11. számában: „A szép Avashegy azon tájéka, mely a helv. hitv. egyház u.n. consistoriális háza felett van, az alatta levő házak a rajta levő pinczékkel nagy veszedelemben van. A földcsuszamlás a tavaszi olvadásos idő beáll-