Dobrossy István szerk.: A miskolci Avas (Miskolc, 1993)

Az avasi református temető (Dobrossy István-Kárpáti László)

Horváth Lajos (1824-1911) A jogtudós és politikus a Miskolc melletti Alsózsolcán született. A városban vezetett ügyvédi irodát, majd 1848-ban Szemere Bertalan belügyminisztériumában dolgozott. Először 1865-ben képviselte Miskolcot az országgyűlésben, majd 1872-1895 között megszakítás nélkül 23 éven keresztül volt képviselő. A Deák-párt buzgó híve volt, s amikor visszavonult, a király a magyar törvényhozás főrendiházának élethosszig való tagjává nevezte ki. A város önállóvá válása ügyében végzett munkásságát azzal ismerték el, hogy 1910-ben díszpolgárrá választották.

13 Miskolcon egyértelmű volt, hogy helye a sírkertben csak Palóczy és Szemere közelségében lehet, úgy hogy fekete márvány síremléke mindig ránézzen a városra. Temetése óriási gyászpompával, az Erzsébet térről történt, ami önmagában is jelezte olyan személyiségtől búcsúznak, aki beírta nevét a város történetébe. Horváth Lajos végrendeletében óriási vagyonának közel harmad részét jótékonysági célokra hagyta. Ezek között szerepelt, hogy Lévay József haláláig évi 800 koronát kapjon. Ezzel jelezte a nyugalmazott alispánnak, hogy létezik halálon túli barátság is. Hatalmas könyvtárát, iratait, leveleit pedig a múzeumra hagyta. (Könyvtárából a megyei könyvtár alapjai teremtődtek meg, iratainak, leveleinek nyoma veszett.)

14 Horváth Lajos a „Három nagy" közül a legfiatalabb volt. De végül is ő volt az, aki Palóczy László, majd Szemere Bertalan örökébe lépett. így az avasi domboldal a 19. század három nemzedéke legjelesebb képviselőinek állít emléket.

15 Azt nem tudhatjuk, hogy volt-e olyan elképzelés, amely a város nagyjainak itt kívánt emléket állítani, de több, mint nyolc évtized elteltével ez így lett állandó, egységes és befejezett együttes az egymást váltó generációk tudatában. A várostörténet és a magyar művelődéstörténet néhány jeles személye Latabár Endre és Schabinszky László sírboltja A temető legnyugatibb részén, mintegy lezárva azt, láthatjuk a kettős sírboltot (13. kép). A 19. század végén, egy időben épült mindkét, a város kiemelkedő, a kulturális, művészeti életben meghatározó szerepet betöltő személyiségek (és családtagjaik) maradványait magába záró emlékhely. (1992-ben tett a múzeum javaslatot arra, hogy a kripták kerüljenek fel a készülő Magyar Nemzeti Pantheon listájára.) Latabár Endre 1811-ben született, s rövidre szabott élete sokoldalú tehetsége kibontakoztatására bár alig adott lehetőséget, mégis az utókor számára megőrzendő emléket hagyott. Operaénekes és színházi karnagy is volt Kolozsváron. Igazi nyelvzseninek számított, tökéletesen beszélte a görög, a latin, az angol, a német, a francia és az olasz nyelveket. Színigazgatói pályáját 1842-ben kezdte el, s mindig kiváló társulatot tartott. Miskolcon a második színházat 1857. szeptember 3-án ő nyitotta meg. Színészi pályáját 1873. május elején hagyta abba, s hátralévő éveit az avasi „Szemszúróba" visszavonultan kívánta tölteni. Pihenője mindössze néhány hétig, 1873. június 13-ig tartott, amikor is a kolerajárvány elvitte. Kezelőorvosa a hasonlóan kiemelkedő nagyság Doleschall Gábor volt, a nagy színész az ő kezei között halt meg, s ekkor az orvos így szólt: „egy ember