Dobrossy István szerk.: A miskolci Avas (Miskolc, 1993)

Az Avasi templom 1941. évi ásatása során előkerült viseletek (Bakó Ádámné)

lást, száraz helyet igénylő gyönge fenntartású, könnyen széteső vékony szövet és selyem­nemű ruhafélék leghelyesebb megőrzési módja lenne - azoknak, mint az Egyház tulajdo­nát képező leleteknek, a múzeumban leendő elhelyezése.... az egyedül élő leszármazottak a Négyesi Szepessy-család tagjainak is az a véleménye, hogy ajánlatos a sírmellékleteket állandó és gondos kezelés végett a Borsod-Miskolci Múzeumban elhelyezni, hol azok kellő restaurálás után a közszemlére kitéve, a magyar művelődéstörténet, viselettörténet szempontjából tudományos és ismeretterjesztő oktatás tekintetében szolgálatot tehetné­nek még akkor is, ha csak töredékekről van szó, a múzeumban való elhelyezését ajánljuk és várjuk." A feltárt temetkezési helyeken, melyek különböző rétegekből kerültek elő, a XVI.­XVIII. század elejéig terjedő időkből való női, férfi- és gyermekviseleteket, illetve azo­nosíthatatlan textiltöredékeket találtak. Az ásatás idején a textilrestaurálás még csak pár éves múltra tekintett vissza, így senki nem hitte, hogy a fent idézett levél kérései megva­lósulhatnak, a „foszlányoknak", „szétmentnek" nevezett textíliákat viseletdarabokká va­rázsolja a szakértelem. 1 Több évszázados föld alatti pihenés után, a leletek 1941-ben napvilágra kerültek. Minden feltárt sírhoz dokumentáció - sírrajz, fotó, tárgyak részletes rajza - készült a helyszínen. Alábbiakban először azokat a sírokat sorolom fel, melyekben találtak vise­letdarabot, tekintet nélkül arra, hogy azokat restaurálták, konzerválták vagy pedig sor­sukról nem tudunk semmit. A helyszínen készült felsorolás 4 után a HOM 1953-as leltár­könyvében szereplő részletes leltározást adjuk közre." 1941-től 1953-ig a leletek folyama­tos leltári számozással a HOM Történeti raktárában voltak elhelyezve. A sírok számozása a sírok feltárási sorrendjét jelöli. /. számú sír: Négyesi Szepessy János sírja (1746) Mellékletek: selyem brokát 6 anyag­ból hosszú, alsó féllábszárig érő mente, rajta 30 db ezüst szállal szőtt gomb. Brokát selyemöv ezüst szövésű virágokkal. Fején barna bársony sapka, melynek teteje ezüst szövésű. Kb. 220 cm hosszú gyászlepel, szélén ezüst csipke. Csontváz bal lábánál 10 év körüli gyermek csontváza. Mellékletei: leje selyem párnán, nyakán tüllszerű 7 csokorba kötött nyakkendővel. I. számú sír mellékleteinek leltározása: Ltsz. 53.1381.1. A tárgy megnevezése: kabát, brokát selyemből, ujjas, kávébarna színű szőtt gombokkal, a szőtt gomblyuk rojtos szőtt makkal végződik (30 db). A kabát szárnya egyenes vonalban ferdén (alul) szabott. Méretek: hátmagasság: 1040, s gallérmagasság: 20, ujjak hossza: 400, a készítés időpontja: 1746, 9 gyűjtőhely: Miskolc, Avasi 1941 ásatásból, hiányos, szakadt, megjegyzés: a tárgy restaurálva van. Ltsz. 53.1381.2. Szalag, barna, gépi szövésű, geometrikus futónövényi mintákkal, textil, h.: 1530, sz.: 28, készítés: 1746, Miskolc, Avasi ásatás 1941. Négyesi Szepessy János sírjából. Megjegyzés: a szalag konzerválva van. Ltsz. 53.1381.3. Szalag, barna, gépi szövésű, de nagyobb textilanyagból van kivágva, váltakozóan fordított gránátalma és levélmintákkal (4 db) h.: 1200, 750, 390, 280, sz.: 33, 23, 23, 23, készítés: 1746, Miskolc. Megjegyzés: a szalagról nincs semmi információnk. Ltsz. 53.1381.4. Szalag, zöldes-ezüst, gépi szövésű, levélmintákkal, textil, h.: 800, sz.: 22, készítés: 1746, Miskolc. Megjegyzés: a szalagról nincs semmi információnk. Ltsz. 53.1381.5 Sapka, részlete, bársony-brokát, zöldesbarna, mintás volt, alsó szé­lein aranycsipke maradványa, h.: 300, sz.: 100, készítés: 1746, Miskolc. Megjegyzés: a sapka darabjáról nincs semmi információnk.

Next

/
Thumbnails
Contents