Végvári Lajos: Szalay Lajos (Miskolc, 1990)

rajz azt bizonyítja, hogy a művész az informel művészet természetét is megértette, s mivel lehetőséget látott ebben a kifejezési rendszerben, szervesen be tudta illeszteni természetelvű-expresszív figurális rajzai közé. A következő rajz a teremtésre felgyúlt isteni akarat erejét ábrázolja. A lavírozott technikával megoldott rajzon kibontakozik az atyaisten sugárzó, napszerű lénye. A rajzban a világosság és a sötétség elválasztását szemlélteti. A kép bal oldalának felső szélén az Isten egy tágra nyitott szem, innen árad a fény: melyet három délceg paripa terjeszt szét a világmindenségben. Ezáltal a bibliai látomást az antik Héliosz napisten mítoszával kapcsolta egybe. A Napisten quadrigáját húzó negyedik ló a kép jobb oldalán terjengő sötét tartományba szökell át, abba a világba, amelynek az éjszakában élő bagolymadár a szimbóluma. Az ötödik rajz művészettörténeti emlékeket idéz: Szalay újrafogalmazta Michelangelo Sixtuskápolnabeli freskójának hasonló témáját: a szárazföld és a vizek elválasztását ábrázoló képét. Mindkét munkán az Isten rövidülésben ábrázolt, az arctípus és a fejtartás is megegyező: Michelangelo festményén az Isten határozott mozdulattal rendezi el a geográfiai látványokat. Szalay rajzán a teremtő széttárt karral lebeg a hegyek felett. Nem mozdulatával, hanem az arcáról leolvasható energiával végzi a teremtés munkáját. A hatodik rajzon egy magasba emelt karú figura felsőrésze látszik, mintha az éppen létrejött égboltot tartaná. Az előző oldalon lévő rajzzal összehasonlítva nem a tömörség, hanem a fénytől átitatott jelleg a meghatározó. A figura mozdulata és arctípusa emlékeztet a New York előtt álló szabadságszoborra: valószínűleg Szalay arra kívánt célozni, hogy a fény és a szabadság egyazon természetű dolgok: az emberi létezés alapkövetelményei. A 7-14-ig terjedő rajzokon a virágok, halak és állatok teremtését mutatja be.