Végvári Lajos: Szalay Lajos (Miskolc, 1990)

„Az én indulásom idején még csak vágy volt, hogy az akkor művelt lerajzolás helyett a megrajzolásra helyezzük a hangsúlyt. ... Az igény, hogy közöljek valamit, erősebb volt, mint a látvány leírásának a vágya. Ez abban időben az én . . . 1941-es könyvemmel indult meg, és ezen az alapon éreztem apaságomat a magyar grafika „megrajzoló" generációjában . . . Hangsúlyozom, hogy engem mennyire befolyásolt Hincz Gyula és Szabó Vladimír. Ők előttem nőttek fel és fejlődtek ki. A befolyásolást, amit én tőlük kaptam, a művészet leíró oldalán ma már nehéz megtalálni a rajzaimban, s ha én nem mondanám, rá sem jönnének, hogy leírt világ gazdagságát Hinczen és Szabó Vladimírén tenultam meg fital növendékkoromban - a szépet Hincz Gyulától, az igazit Szabó Vladimírtól."

41 A naturalisztikus - lerajzoló stílustól való fokozatos elszakadást az irodalom iránti fogékonyságának köszönheti. Ifjúkorától kezdve sokat olvasott. Szerette Ady költészetét, de úri származása és kálvinistasága miatt bizonyos gyanakvással nézte. Az ő ifjúsága idején igen népszerű Szabó Dezsőről így vélekedett: „Mind

ig az volt az érzésem, hogy valamiképpen egy szószéken nyafogja végig a regényeit, s nem tudni soha kit véd kit szid. Egyetlen embert védett, Szabó Dezsőt."

42 „Aki hozzánk abban az időben hirtelen és közvetlenül szólt, József Attila volt. Nemcsak azért, mert korban közelebb állt hozzánk, hanem azért, mert Ady költészetében kicsit elvont alaktalan hazafiasság helyett ő a prolik konkrét szenvedéséről és nyomoráról beszélt, amit nem lehetett félremagyarázni, amit nem lehetett semmire áttolni."

43 „A legnagyobb irodalmi élmény, amit valaha kaptam a Don Quijote mellett a Karamazov testvérek. Részint azért, mert a mindannyiunkban lappangó négy testvért magamban is éreztem. Az Aljosától Ivánig lappangó emberi indulat énbennem is éppúgy mozgott, azt hiszem, mint bármelyik ma élő emberben, ahogy József Attila mondta: „Szívében gyakran elidőz a tigris és a szelíd őz". Ez az állati kettősség a termékeny trágyadombnak ez a gazdagsága engem Dosztojevszkijnél nagyon megfogott."

44 Egy szerencsés véletlennek köszönhető, hogy Szalay hozzáfoghatott a mű illusztrálásához. Az Új Idők c. folyóirat kiadója és tulajdonosa, Farkas István festőművész egy újságban meglátta a fiatal művész egy rajzát, és magához hívatta. A beszélgetés során kiderült, hogy Szalay évek óta küldött rajzokat az Új Időknek, de a képszerkesztő nem foglalkozott velük. A rajzokat méltányoló Farkas István szerződést kötött Szalayval havi 100 pengő támogatásról. Ettől kezdve a művész munkái az Új Idők arculatának egyik meghatározó tényezői lettek. Ebben a folyóiratban jelentek meg a Karamazov testvéreket értelmező rajzai. Dosztojevszkij realitás és miszticizmus között feszülő prófétáló művészete alapvető élménye volt Szalaynak. Kereszténysége, a bűn és a megbocsátás, a kárhozás és az üdvözülés feloldhatatlan kontrasztja, nem utolsó sorban a lelki és fizikai elesettek iránti részvét az ő eszmevilágában is meghatározó tényezők. Ezzel a remekművel való foglalkozás során tudatosult Szalayban a képességeiben rejlő lehetőség: a természeti formák segítségével kifejezni a lélek rezdülését, a láthatatlan erkölcsi kozmoszt. A mű nem jelent meg, de ránk maradt számos vázlata, tanulmánya és több olyan lap is, amelyet a művész későbbi rajzalbumaiba is felvett. Ezeken a rajzokon figyelemmel