Végvári Lajos: Szalay Lajos (Miskolc, 1990)

fedezése érdekében elkülönült az élet hétköznapi oldalától. Bár a fiatal művészben ott motoszkálhattak gyermekkorának emlékei, a falusi világ látványai, ezeket a műterem szelleme miatt aligha merte még ekkor megörökíteni. Ebben a sajátos, hermetikusan zárt főiskolai világban a mesterségbeli tudás, a rajzoló biztonság és a bravúr volt az egyetlen mérce. Ezzel magyarázható, hogy Szalay a század legnagyobb rajzolójának nevezhette valamivel idősebb műteremtársát, Szabó Vladimírt. A párizsi út volt szükséges ahhoz, hogy Szalay kilépjen ebből a modern akadémizmusnak nevezhető világból és Picasso megismerése útján rátaláljon a maga lehetőségeire. Művésszé érését a főiskolai élményei is elősegítették, ahol abban az időben a növendékek körében intenzív baloldali szervezkedés indult meg. Számos tehetséges művész részt vett az illegalitásba szorult kommunista pártban. A csoport tagjainak nagy részét a rendőrség letartóztatta. Bár Szalay nem vett részt a szervezkedésben, kijelentései és-ami fontosabb - a szegények, a kisemmizettek világát ábrázoló művei miatt őt is a kommunisták közé sorolták. A szervezkedő fiatal művészek és Szalay között azonban lényeges volt a különbség. A kommunista sejt tagjai teoretikus alapon szerveződtek, amíg Szalay lázadása, tiltakozása egyéni tapasztalatból fakadt. Felháborította tarnabodi nagyapjának aszociális magatartása, parancsoló gőgje, az egyszerű embert semmibevevő hatalmaskodása. Nyaranta való látogatásai idején gyakran keletkezett szóváltás a nagyapa és unokája között. Ezzel magyarázható a művész által többször emlegetett nagyapa átok: „Ezt a kutyát ne engedjétek a temetésemre". A családi konfliktus Szalay művészetében kiszélesedett, azonosult a kitaszítottakkal és megalázottakkal, megnyomorítottakkal. így történt, hogy egy zsidó származású növendék-társnőjének védelmére kelt. Emiatt kizárták a jobboldali színezetű „Turul" bajtársi egyesületből. Eljárt a baloldali jellegű Barta Miklós társaságba. Itt értesült két kommunista vezető, Sallai és Fürst kivégzéséről. Vállalkozott arra, hogy az eset ellen tiltakozó röpcédulákat terjesszen. „Akkor úgy kellett viselkednie egy rendes pacáknak, mert bajban volt az emberiség és én akkor ez ellen a merénylet ellen . . . amit az emberiség ellen követtek el, röpcédulákkal kívántam harcolni. . ."

34 A nagy költő, József Attila azonban nem engedte, hogy a tehetséges fiatal művész „kompromittálódjék". Hiszen Szalay nem vett részt a kommunista mozgalomban, csupán együttérzett a rendőri terror áldozataival. Meglátogatta bebörtönzött barátait, s így a politikai rendőrség őt is a kommunisták közé sorolta. A gyanú csak akkor oszlott el, midőn az egyik börtönőr egy levelet fogott el, melyben a címzettet óvták Szalaytól, mert nem kommunista, csak „katolikus". A szó mindennapi értelmében Szalay nem volt vallásos, nem lelkesítette vallásának, a katolicizmusnak látványos kultuszai, sőt a papság iránt sem érzett különösebb rokonszenvet. Tisztelte és követte a Tízparancsolatot, a felebarát iránti szeretetet, a lélek konfliktusait feloldó gyónást és bűnbánatot, a biblia erkölcsi tanításait. Mindig katolikusnak vallotta magát és kritikai fenntartásai ellenére alárendelte magát egyházának. Katolicizmusa világnézetének fontos alkotóelemévé vált, szociális kritikájában ez az