Végvári Lajos: Szalay Lajos (Miskolc, 1990)

ben bővelkedő sodró lendületű előadás mestere lett. így történhetett, hogy ő nyerte el azt az ösztöndíjat, melyet egy gazdag földbirtokos annak a diáknak ítélt, aki a legszebb érettségi dolgozatot írta a vizsgán. Jókai mellett Arany János költészete hatott a legerősebben az eszmél­kedő fiatalemberre. Arany tempós előadása, a valóságból formált költői képei Szalay személyiségének meghatározó tényezője lettek. A művé­szetéről szóló írások nem hangsúlyozzák eléggé realitásérzékét, valóság­látásának, észlelésének precíz jellegét. Arany János realitásérzéke a ma­gyar parasztság egyik legfontosabb tulajdonságainak irodalmi szintű megnemesítéseként értékelhető. A paraszti környezetben nevelkedett fiatalember nemcsak azonosulni tudott a nagy költővel, de önmaga lehe­tőségeinek egyik oldalára ismert benne. Arany népi indíttatású költészete nem provinciális: az ő paraszti szemléletére épített európaisága (micsoda Shakespeare, Arisztophanész fordításai vannak) a létnek olyan jellegű rejtélyeit, mélységeit tárja fel, mint nagy kortársa, Dosztojevszkij. Arany Jánosnak örvénylő mélységek fölötti „csalóka nyugalmát" is jól megé­rezte Szalay. Talán nem nagy tévedés, ha a léleklátó, az emberi jelensé­get mintegy belülről ismerő és elfogadó, de egyben kiábrándult, keserű jó­zanságának eredetét (vagy legalábbis ilyenfajta felismeréseinek bátorító­ját) Arany János költészetében fedezhetjük fel. Ahogy Arany János úgy magyar, hogy egyben világirodalmi léptékű alkotó, így állítható vele pár­huzamba Szalay Lajos is, azzal a különbséggel, hogy az ő indíttatásai közé Jókai mesélőkedvét, képzelőerejét, romantikus szenvedélyét is bele kell számítanunk. Valójában Szalay művészeti indíttatása irodalmi természetű. Számára a képzőművészet kezdettől fogva nem mesterségbeli ügyesség, a valóság látszatainak bravúros utánzását jelentette. Sőt, fő kifejezési eszközét, a rajzot, mindig is egyfajta költői kifejezési módnak tekintette, melyet soha­sem tanult, hanem mint mondta - mindig is volt neki. Azt a fajta rajzolást, melynek az a sajátossága, hagyományos értelemben nem is tarthatjuk képzőművészetnek. Művészi alakulására irodalomtanára Szikra Gyula nagyobb fontosságú, mint rajztanára. „Már az első jelentősnek mondható díjat is irodalmi mun­kával nyertem az iskolában, ami annyit jelent, hogy volt bennem hajlam arra, hogy verbális területen fejezzem ki magam." A díj nem érdekelte, mert „írásban úgysem tudta volna megteremteni azon sudarasítások és sajgások kifejezésmódját, amelyekre igazán vágytam. A szavaimon nem uralkodtam annyira, amennyire uralkodom a rajzban. A mondás „minősé­gét" jól tudtam volna csinálni, de „milyenségét" nem. Viszont az, hogy mi­ről beszélek a rajzolásban, szinte nem is fontos ahhoz képest, hogy ho­gyan csinálom, pedig szinte éppolyan önkénytelenül beszélek és kiterve­letlenül rajzolok, mint ahogy beszélek." 19 Rajztanára Madáchy István „barbár vidékre" való száműzetésnek érez­hette a helyzetét, nem hitt abban, hogy növendékei fogékonyak lehetné­nek a vizuális kultúrára. Művészi sikertelenségéből fakadó megkesere­dettsége miatt nem is sokat törődött tanítványaival, kiadta a feladatot, el­hagyta a rajztermet és visszavonult a rajzszertárba. Itt festette vitatható színvonalú képeit.

Next

/
Thumbnails
Contents