Kunt Ernő szerk.: Kép-hagyomány – Nép-hagyomány (Miskolc, 1990)

I. RÉSZTANULMÁNYOK - Sinkó Katalin: A csikós, mint keleties téma

Staud, G. 1930. Keletieskedés a romantikus festészetben. In: Élet November 16. 1931. Az orientalizmus a magyar romantikában. Budapest Tálasi J. 1946. Kállay Ferenc és az alföldi „nomád mezőgazdálkodás". In: Ethnográfia 1946. 1948. Néprajzi életünk kibontakozása. Budapest Tissot, V. 1880. Voyage an Pays des Tziganes (La Hongrie Inconnue) Paris Turóczi-Trostler J. 1954. Lenau válogatott versei. Budapest Vahot I. 1846. Magyarföld és népei eredeti képekben. Pest Vajda J. 1958. Magyar képek Albuma Barabás Miklós rajzai után acélba metszve. Pest Vayer L. 1967. Vom Faunus ficarius bis zu Matthias Corvinus (Beitrag zur Iconologie des Osteuropäischen Humanismus) In: Acta Históriáé Artium Académie Scientiarium Hungáriáé Tom XIII. ALFÖLDI PÁSZTOR MINT ORIENTÁLIS TÉMA A romantika korának hazai orientalizmusát azon túlmenően, hogy a modern európai tendenciákhoz is hozzákapcsolódott, egyben sajátos konzervativizmus, jobban mondva konzervatív historizmus jellemezte. Ez a sokat tárgyalt konzervatív historizmus, konkrétan a magyar nemzet származásának kelettudata egy rendkívül fontos mozzanatban eltért a nyugaton divatos exotizmustól. Ez utóbbi ugyanis, bármennyire szívesen öltötte is magára exotikus világok rekvizitumait, sohasem tudta feledni, hogy a nyugat racionalista polgárának maszkabáljáról van szó. A hazai orientalizálás esetében ezzel szemben az „ön-kép" jelenik meg mint sajátos exotikum. Mindennek célja, tendenciája nyilvánvalóvá lesz, ha meggondoljuk, az ön-kép eme sajátos exotizmusa, pontosabban szólva orieníalizmusa főként a nyugathoz való tartozást relativizálja. A magyar keletteóriák esetében sohasem feledhetjük, hogy azok jobbára a Monarchia keretei között terjedtek el, hogy Magyarországnak a Monarchiában elfoglalt keleti fekvését mintegy mitologizálják. A magyar nemzettudat keletteóriáit mindig a nyugattal való korrelációban kell szemlélnünk és annak nemcsak a hazai kialakulását, hanem külföldi recepcióját is számba kell vegyük. A nemzettudat orientális mozzanatai a nemesi-nemzeti eredetteóriák körében születtek meg, azonban a múlt század első felében ezek érvényét a köznépre, a parasztságra is kiterjesztették. Az etnográfiai jelenségek és interpretációk körében feltűnő keletteóriák érintettje elsősorban az Alföld vidéke és az alföldi pásztorkodó népesség volt. Az Alföldnek mint tájnak, illetve lakosainak orientális karakterét az irodalom és a képzőművészet a maga sajátos eszközeivel egyaránt hangsúlyozta. Az almanachok elbeszélései, versei, az újságok népismertetései, az ezekhez párosuló illusztrációk ezt a képet sugallták. Az alföldi pásztor keleties jellegében, orientális vonásaiban azonban a múlt század negyvenes-hatvanas évei között sajátos hangsúlyeltolódást figyelhetünk meg. Amíg a negyvenes években ezek a vonások inkább mint pittoreszk elemek vannak jelen, a hatvanas évekre ezek heroizálódása következett be. A század első felében az alföldi pásztor csupán egy az etnográfiai típusok között, a hatvanas évekre már ő a legtipikusabb, a magyar nemzetsajátosságoknak leginkább megfelelő. Ezt a hatvanas évektől kezdve általánossá váló - heroikus, dac-keletiséget sugalló - karaktert a magyar paraszt, illetve pásztorábrázolások jó része századunkban is megőrizte.