Viga Gyula: Árucsere és migráció Észak-Magyarországon (Miskolc, 1990)
II. TERMÉSZETES NYERSANYAGOK ÉS FELDOLGOZOTT FORMÁIK A HAGYOMÁNYOS TERMÉKCSERÉBEN
rek esetében. így nem rajzolhatok meg biztonsággal állandó útvonalak sem, ugyanakkor igen kofán kimutatható a megrendelések felmérése és összegyűjtése, a sajátos „piackutatás"; az igények és lehetőségek számbavétele. Ezek összegyűjtésével kifizetődő a szállítás is, mivel maga az anyag - nem csupán a faragványok esetében - szinte kizárja a házalás lehetőségét. Bár a hagyományos árucsere ezen területén is igen sok a kérdőjel, s a bizonytalanság a rendszer „működését" illetően, szembetűnő - a javak cseréjének más formáihoz hasonlóan -, hogy a piackörzetek itt sem különülnek el határozottan, s az eltérő anyagfajták azt eredményezik, hogy egy-egy település vagy kistáj egyszerre lehet „kibocsátó" és „befogadó" is. A kőmunka a hegyvidéki népesség számottevő részénél archaikus eljárásmódokat konzervál, ugyanakkor az alföldi jellegű népességnél gyakran a polgárosodás sajátos nyomjelzője. Szénkereskedelem Itt kell említést tennünk röviden a szénnel való kereskedésről. A szén ugyan csak az I. világháború után vált a falusi tűzhelyek fűtőanyagává, s használata inkább csak az elmúlt félévszázad során lett általános, a vele való kereskedés nyomai fellelhetők. A fuvarosság kérdéseinél jeleztem, hogy a borsodi és nógrádi szénmedencét fuvarosfalvak szolgálták ki, amelyek persze elsősorban ipari üzemek számára, ill. a vasutakhoz szállították a szenet. Ám a Sajó-völgy falvaiban végzett gyűjtések azt jelzik, hogy az Ózd környékén megvásárolt szén az 1920-30-as években jelentős haszonnal volt eladható a putnoki, de főleg a miskolci piacon. Sajókazinc, Berente, Alsó- és Felső-Barcika gazdái közül - hasonlóan a bányavidék más településeihez - illetmény, juttatás (terráneum) járt azoknak, akiknek a földje alatt a bányák fejtései húzódtak. Ennek egy részét pénzben kapták meg (alkalmanként az adóba számítva), más részét szénben. 30-40 holdas gazdáknak olykor 1,5-2 vagonnyi szén is járt éves juttatásként. A fogatosok ezt Miskolcra hordták eladni: a Tetemvárnál levő fapiacon mindig akadt rá vevő. De olcsón meg is vették a szenet a bányától, s haszonnal adtak azon túl. (Az 1930-as években 2,30-2,70 pengő volt egy mázsa szén, ez Miskolcon már 4-4^,50 pengőt ért.) AII. világháború után még tovább élt a szénnel való kereskedés, majd fokozatosan felváltotta a Tüzép-telepekről való árusítás. Ám a szénfuvarosok ennek is jellegzetes alakjai maradtak. A II. világháború, ill. az azt követő infláció idején a vasgyárak is természetben fizettek alkalmazottaiknak: abroncsot, drótot, rúdvasat osztottak. A vasárut aztán az Alföldre vitték és ott élelemre cserélték. 19411 Agyag és kerámia Néprajzi irodalmunk részletesen tárgyalja a népi kerámia nagy múltú kereskedelmét, mégsem hagyhatjuk figyelmen kívül ezt a kérdést munkánk során, mivel a Felföld és a "Magyar-alföld eltérő adottságaiból eredő, karakteres árucsere-kapcsolatok tükrözője. Kresz Mária kutatásai markánsan megrajzolták a kerámiakereskedelem egyik fő mozgatóját: a Magyar-alföldön - az ásványi szennyezés miatt - az agyagok többsége nem tűzálló, s a főzőedények készítésére alkalmas tűzálló agyag az Alföldet körülvevő hegyvidéken található, ezért a főzőedények készítésének jellegzetes központjai, a készítményekkel való kereskedésnek pedig nagy múltú körzetei, s azok hagyományos 194a Lektorom, Paládi-Kovács Attila szíves közlése, amit ezúton köszönök meg neki.
