Viga Gyula: Árucsere és migráció Észak-Magyarországon (Miskolc, 1990)
II. TERMÉSZETES NYERSANYAGOK ÉS FELDOLGOZOTT FORMÁIK A HAGYOMÁNYOS TERMÉKCSERÉBEN
28. kép. A Bükk-vidék kőbányáinak kereskedelmi körzete a 20. század első felében helyi szükségletek ellátásán túl - a szomszédos tájakra (Hernád-völgy, Bodrogköz, Nyírség) és a távolabbi alföldi területekre is szállítottak oszlopos hasábokra faragott riolittufát templom, híd, kastély stb. építkezéséhez. Pl. az 1800-as évek elejétől működő erdőbényei (Ravaszmáj) tufabányából Rozsnyóra, Kassára, Debrecenbe és más városokba szállítottak. (1882-1892 között a kassai dóm restaurálásánál erdőbényei riolittufát használtak.) A bényei és olaszliszkai tufát hosszú időn át sírkövek faragására is használták („liszkai sírkőtufa"). Az 1860-70-es évekig az építőkövet szekereken, ill. a Bodrog és a Tisza vízi útvonalán kisebb bárkákkal szállították az alföldi településekre." 19 " Ahogy a Duna, úgy a Tisza sem volt akadálya a kőanyag értékesítésének: a jobb part kőbányáinak anyaga gazdára talált Szabolcs megye területén is. 191 Ha a városi, mezővárosi építészetet, az út- és vasútépítéseket, árvízmentesítési munkákat nézzük, akkor kétségtelen, hogy azokban a hegyvidék kőanyagának önrnagában is jelentős szerep jutott, S annak kitermelése és szállítása nem volt lényegtelen a népesség életmódjában sem. A műveltség egésze, s a kultúrjavák terjedése szempontjából azonban elsősorban azok a faragványok, produktumok a nyomjelzők, amelyek a hegyvidék - jobbára paraszti - kőfaragóinak kezéről jutottak a mezőgazdálkodó zónák népéhez. A kevéssé megmunkált építő-, lábazati-, cikló- és kváderkövektől, a káposztáskövekig, kővályúkig, útjelzőkövekig, s a sírkövekig és feszületekig igen sok faragvány cserélt gazdát pénzért vagy az Alföld élelméért, gabonájáért (29. kép). Ezek származási helye és készítője igen gyakran éppen úgy kideríthető, 192 mint ahogy nyomon követhető egy-egy Taragott épületelem, ablakdísz, tornácoszlop „elterjedése" a népi építészet190. Frisnyák Sándor 1985. 98. 191. Páll István 1986. 158. 192. Gulyás Éva 1986. 41^12.; Viga Gyula 1985. 30-36.
