Viga Gyula: Árucsere és migráció Észak-Magyarországon (Miskolc, 1990)

II. TERMÉSZETES NYERSANYAGOK ÉS FELDOLGOZOTT FORMÁIK A HAGYOMÁNYOS TERMÉKCSERÉBEN

s vita folyt arról, hogy maga a mészégetés az iparűzés, ill. ipartörvény hatáskörébe tar­tozzék-e, vagy az erdő- és mezőgazdaság része. 1931-ben éppen Bükkzsérc lakóinak ké­résére foglalkozik a kereskedelemügyi miniszter a mészárusok státusával, s úgy dönt, hogy ha a meszes saját bányájából nyert meszet árusít, akkor nem szükséges számára házalási engedély, de ha nem saját termelésű meszet árul, akkor házalókönyvet kell ki­váltania. 156 A fentiek is jelzik, hogy ez a nagy hagyományú erdei ipar évszázadokon át tartós kapcsolatot biztosított a különböző tájak között, s a mészkereskedelem útvonalain szá­mos faeszköz, konyhai és mezőgazdasági szerszám is az alföldi népességhez jutott az északi erdővidékről. ÁSVÁNYOK, KŐZETEK ÉS FELDOLGOZOTT FORMÁIK AZ ÁRUCSERÉBEN Só A sóbányászat és -kereskedelem már az Árpád-korban is jobbára az uralkodók ke­zén volt (25. kép), majd az 1492. évi 32. tc. egyértelműen kinyilvánítja a királyi sómono­pólium jogát. Mindez nem jelenti, hogy a sókereskedelem hatása ne lenne nyomon kö­vethető a népéletben is. Mindenekelőtt a szállítás folyamatára kell gondolnunk. Ha el­fogadjuk Magda Pál adatait, akkor a 19. század elején Máramarosban 1 000 000 q, Sóváron (Sáros m.) pedig 120 000 q só évi kibányászásával kell számolnunk, az egész évi hazai fogyasztás 1 300 000 q lehetett. 157 Még elképzelni is nehéz, hogy ennek az óriási tömegnek a kibányászása, vízi és szárazföldi szállítása mennyi munkát, mennyi fuvart igényelt, s önmagában is számottevő embercsoportot indított útra évről évre. A máramarosi só jelentékeny része a Tiszán, tutajokon kelt útra dél felé. A megra­kott lápok fő kikötői és elosztóhelyei régiónkban Tokaj és Tiszalúc voltak. Tokajban már a 16. században volt sóház. A 18. századi prédikátor így emlékezik meg az itteni só­kereskedelemről: „Lerakása sónak a városnál vagyon, Melyből királynénknak haszon megyén nagyon . . .". 158 Tiszalúc fontos elosztó szerepéről a vámnaplók adatai tanúskodnak. 159 A sótömbök in­nen tengelyen utaztak tovább: pl. a 18. században a Gömör megyei Ragály és (Sajó)Püs pöki lakói is részt vettek a tokaji só szállításában, 160 de már a 16. századból van adat ar­ra, hogy a Tokajban kirakott sót Göncön (Abaúj m.) keresztül szállították a Felföld irá­nyába. 161 A sóbányák körül mindig nagyszámú fuvaros dolgozott: a Máramarosban ki­termelt sót számtalan környékbeli szekeres szállította Huszt, Munkács, Nagykároly és a tiszai kikötők felé, Sóvár termelését pedig - a környékbeliek mellett - Zemplén megye szlovák és ruszin fuvarosai továbbították haszonnal Abaúj és Dél-Zemplén irányába. 162 A két nagy sóbánya anyaga mellett lengyelországi só is utazott az Alföld felé, szlovák tu­taj osok közvetítésével. 163 156. Demény (Diczig) Alajos 1933. 52-53. 157. Magda Pál 1819. 62. 158. Debreczeni Ember András 1987. 27. Vö. Pap Miklós szövegmagyarázó jegyzeteivel. 159. Iványi Béla 1906. 38-44.; Magda Pál 1819. 29-30. 160. Havassy Péter, kézirat 94, 99. 161. Iványi Béla 1926. 176. 162. Kós Károly 1972. 20.; Udvari István 1988. 56. 163. Márkus Mihály 1972a. 35.

Next

/
Thumbnails
Contents