Viga Gyula: Árucsere és migráció Észak-Magyarországon (Miskolc, 1990)
II. TERMÉSZETES NYERSANYAGOK ÉS FELDOLGOZOTT FORMÁIK A HAGYOMÁNYOS TERMÉKCSERÉBEN
kenység - benne a famunkák - csupán kiegészítő foglalkozások voltak, s az életmód egésze szempontjából a mezőgazdálkodás volt az elsődleges rendezőelv. (Különösen igaz ez a Trianon után Magyarországon maradt területen.) Jobbára a paraszti mentalitás érvényesült, amely a kiegészítő tevékenységeket és azok jövedelmét elsősorban föld és állatok vásárlása miatt tartja fontosnak. Aránylag kevés település, s azokon kevés család az, amelyek, ill. akik tartósan kézműves tevékenységre rendezkednek be. (Mindez persze nem jelenti, hogy az erdővidéken - kisebb-nagyobb mértékben - a parasztok is ne végeznének erdőmunkát, ill. ne folytatnának fa háziipari jellegű tevékenységet.) A famunkák és fatermék-kereskedelem táji elrendeződése szempontjából tanulságos számba venni azokat a háziipari központokat, amelyek a 19. század végén működtek. Az egyes településekről a háziiparral foglalkozó családok száma is szerepel a magyar háziipar törzskönyvében, valamint feltünteti ez a gyűjtemény a legfontosabb készítményeket is. 1(12 (Ez a kimutatás azonban lényegesen nagyobb csoportok tevékenységét takarja, és sokszorosa a felsoroltnak a valódi termékskála is.) Vármegye és Készített Hány családfő község neve cikkek űzi az iparágat? A BA ÚJ-TORNA Csány Debrőd Gönc Hollóháza Jósvafő Kajata Nagybózsva Pálháza Pusztafalu Szilas Telkibánya kerekek faabroncsok bútor és gazd. eszk. kanalak teknők ekék, taligák orsók, kanalak, lapátok orsók, kanalak, lapátok kanalak teknők kanalak, teknők, kerék9 6 3 6 12 1 2 H 6 Teresztenye Zdoba talpak, gazd. eszközök guzsalyok és orsók hordók 30 1 4 ÁRVA Alsó-Lipnica pintérmunkák 60 BORSOD Balaton kanál, orsó, létra, favillák, gereblyék, botok, kaszanyelek, lőcs, ostornyelek kanál, orsó, létra, favillák, gereblyék, botok, kaszanyelek, lőcs, ostornyelek kanál, orsó, létra, favillák, gereblyék, botok, kaszanyelek, lőcs, ostornyelek kanál, orsó, létra, favillák, gereblyék, botok, kaszanyelek, lőcs, ostornyelek Visnyó Szilvás Ostoros 102. Kovács Gyula 1898. 30-43.